2012. május 21. - hétfő

A jóság elnémult

Kinyomtatom...Send by email

A Gyűrűk ura Aragornja egy átlagnáci bőrébe belebújva próbál elvarázsolni minket a „Jó” (Good) című filmben. Sajnos nem sikerül neki.

A film megtekintése közben sajnos alig dobbant meg a szívem, hogy most valami jelenetet látok, ha mégis valami ilyesmi történt, az azért volt, mert felismertem a helyszíneket: majdnem az egész filmet Magyarországon forgatták. Ha külföldi lennék, még ezt a pozitívumot sem tudnám elmondani a moziról.

Ha valaki mégis kíváncsi a filmre - mégis csak egy nagy hírű nemzetközi sztár a főszereplője – azt ajánlom nézze meg az előzetest, és azonnal mindent tudni fog az egészről. Sajnos a másfél óra, amit a vetítőterem sötétjében töltöttem, egy jottányit sem tett hozzá a trailer által keltett impresszióimhoz. Pedig pontosan amiatt néztem meg a filmet, mert felkeltette az érdeklődésemet. Egy 1930-as évekbeli német átlagember, tanár, akinek zsidó barátai is vannak, egy korábban írt tanulmánya miatt a náci propaganda látóterébe kerül. Felméri a lehetőségeit és a legkisebb ellenállás irányába halad, ráadásul végre a „tudományos” elismerést is megkapja munkáiért. Ahogy a náci Németország kifejlődik, majd elindítja a háborút, úgy változik ő is: egyetemi tanárból valahogy tisztté avanzsál és részt vállal a gépezetben. És ez az egész picit zavarja, nem teljes a lelki békéje, mégis csinálja.

Nos ennyit tudunk meg az előzetesből és mint később kiderült számomra, az egész filmből is. Szóval semmi extra információt nem árultam el, a készítők is úgy gondolták, ennyit el lehet mondani ízelítőként, ez alapján majd megnézik az emberek. Kérlek benneteket, ne tegyétek, inkább menjetek fagyizni, vagy nézzétek meg a Mephistot. Ugyanilyesmiről szól, csak valahogy fényévekkel jobb. Nem véletlenül kapott rá Szabó István Oscar-díjat.

Vigo Mortensten sem alakít nagyot, sőt mintha néhol nem is lett volna rendezve. A zene sem kiemelkedő, az operatőri munkában sincs sok gyönyörködni való. Sajnos semmi miatt nem tudom ajánlani a filmet.

0/10 pont

Good (Jó), 96 perc
rendező: Vicente Amorim
operatőr: Andrew Dunn

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Részlet a Sherlock Holmes 2 Árnyjáték című filmből

Néhány hete már megjelent DVD-n a Sherlock Holmes második része, így újra átélhetjük a januári moziélményt a kedvenc nyomozó párosunkkal, Sherlock Holmessal és Watsonnal. Kalandban és izgalomban most sem lesz hiány, de lesz legénybúcsú(?), esküvő, egy (szó szerint) félresikló nászút és több ország bebarangolása. A párost pedig segíti egy új szereplő, Noopi Rapace, akit korábban, mint a svéd tetovált lányt ismerhettünk meg.

Audrey Tautou és François Damiens a Nathalie második élete c. filmben

Tíz évvel ezelőtt a moziba járók jelentős hányadát megérintette egy törékeny francia lány mosolya és története. Filmjéről jövet egy kis ideig mi is engedni láttattuk dobogó szívünket, és nem bántuk. Amelie csodálatos élete című francia film a legérzékenyebb ponton talált el minket; tudunk-e szeretni, szerethetőek vagyunk-e magunk is?

Jeremy Renner, Chris Evans és Scarlett Johansson a Bosszúállók c. filmben

Bár a premiervetítések lezajlottak, a kritikusok, bloggerek és lelkes filmzabálók tollából kipattant beszámolók pedig már egy jó ideje ellepik a cyber teret, az elsöprő hullámnak koránt sincs vége.