A tavalyi Imázsia Filmnapok folytatásaként idén május 24-28. között rendezik meg a 2024 Imázsia Kínai Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft. a hagyományteremtés szándékával idén ősszel, október 21. és 27. között először rendezi meg a ZeneSzüret - LISZTre hangolva című zenei fesztiválját.
A Design Hét fesztivál nyolcadik évéhez érkezett. Fejlődése töretlen, csak úgy, mint közönségünk és partnereink hűsége. Magyar sikertörténet ez, s bár Budapest több mint száz helyszínén zajlik, jelentősége országos, hiszen a hazai kreatív ipar egészét ünnepeljük programok sorával, no és persze az ezzel járó rengeteg munkával október első tíz napjában.
Aki az Etyeki Kezes-lábos fesztiválon mozogni is szeretne, az fesztiválkezdésként tehet egy kört az Etyeki dombvidéken, majd a 10 km-es túra után megpihenve megkóstolhatja Etyek borait. Hétvégi családi kiruccanásnak ideális.
Csongrád Megye Önkormányzata idén október első hétvégéjén rendezi meg a Csongrád Megyei Paprikasót Szegeden. A rendezvényen Ördögszekér kézművesvásár is lesz. „Ez bizony csípős lesz!”
Cápák és nindzsák a Nyugati aluljáróban, éneklő és sétáló színészek a belvárosban, művészeti geocaching, életteli pezsgés egy szemérmes Lottóházban, vándorló építési terület, bringás felfedező játék a Duna partján és mobil kiállítás. Ezt kínálja nyitóhétvégéjén az ötödik PLACCC Fesztivál szeptember 23-tól. A programok többsége idén is ingyenes.
Szeptember 24-én, szombaton tartják a Vígszínház hagyományos nyílt napját, a VÍGnapot, ahol többek között megtekinthetjük az évad első bemutatóit és csoportos kulisszajáráson vehetünk részt a Vígszínház népszerű művészeinek vezetésével.