Gera Noémi: Szerelmes üzenetek a testen

Helyszín: 
Időpont: 
2010. augusztus 3. 0:00 - kedd - 2010. augusztus 21. 0:00 - szombat

2010. augusztus 3-án kedden, 18 órakor Kutasy Mercédesz művészettörténész nyitja meg Gera Noémi ékszertervező "Szerelmes üzenetek a testen" című kiállítását a FISE Galériában.

Saját kultúránk mindannyiunk számára érték. Ápolni és megőrizni szeretnénk, de a hétköznapi realitástól sokszor messzire kerül egy régi népdal, egy vers, egy epigramma. Ha a szöveg megjelenik olyan tárgyakon, amit ékként viselünk, kitüntetjük magát a szöveget is, ugyanakkor az bekerül a hétköznapokba, eljuthat nemcsak viselőjéhez, hanem a viselő környezetéhez, hiszen mások számára is látható, olvasható.

Gera Noémi fontos feladatának tartja a magyar kultúra továbbítását és olyan tárgyak alkotását, amelyekben megvalósul a magyar költészet értékeinek maivá tétele, játékos, máskor lírai, finom társításokkal, új anyagokkal, anyagkapcsolatokkal, technológiákkal, megvalósítva a szöveg és a tárgy szerves egységét. Ékszereiben a nőies extravagancia a domináns, törekszik az egyedi, meghökkentő, szellemi tartalommal átitatott ékszerek tervezésére. Az ismétlődés, a ritmus, a légiesség, a színek, a mozgás, az egyensúly izgatja.

2010. július 27. 19:39 - Gera Noémi: Szerelmes üzenetek a testen ©Gera Noémi: Szerelmes üzenetek a testen

Szöveges ékszerei a magyar mű- és népköltészet formatárából vett idézetekkel alkotnak sajátos, új megközelítésű ékszereket. A tárgyakon megjelennek közmondások és szólások, találósok, nyelvjátékok, hangutánzók, mondókák, ráolvasások, népdalok, versek, versrészletek.
A szűkebb téma a Szerelem, örök aktualitásával. Ezen belül három nagy csoportot alakított ki, aminek tengelye mentén épül fel a kiállítás, és az ékszerek tematikája is ehhez igazodik:
1. A szerelem gyötrelem
2. A szív meggyógyítása
3. Beteljesülés
Szöveges ékszerei személyes tárgyak, érzelmek kifejezései, ahol a szövegek, mint üzenetek jelenhetnek meg a tárgyakon, magunkon viselhetjük, azonosulhatunk velük.

A szöveg matérián való megjelenése, és ennek technológiai megoldásai rengeteg lehetőséget rejtenek, a papíron kívül a fólia, a textil, a műanyag, a szilikon, a szitaanyag, a gyurma, a tükör (üveg), a fa, a fém is alkalmas szöveghordozó, szokatlan anyagtársításuk pedig egyedi, új gondolatot és tárgyat eredményez.