„… és a Homály”

Helyszín: 
Időpont: 
2010. október 5. 0:00 - kedd - 2010. október 10. 0:00 - vasárnap

Idén épp 200 éve, hogy megjelent Goethe Színtan c. munkája, mely a színek, a színek természetének inspirálóan művészi módon való megközelítésével ragadja meg a festőt, alapjaiban kérdőjelezve meg a Newton-i színelméletet (és egyben annak világszemléletét).

A jubileum alkalmából három, a Napút Alternatív Művészeti Akadémia tanárainak (Döbröntei Zoltán festőművész, Simon Zsolt József porcelántervező művész) és festőinek együttes munkájából születő művészeti alkotást tervezünk. Az egyik egy 22 képből álló óriás ikonosztáz, a 13 festő egymástól függetlenül készíti el a „mozaikokat”, mint egyetlen, „teljes” kép részeit. A másik egy nagyméretű triptichon. Három szín adott, külön, alapként a vásznakon: a fehér, a vörös és a fekete. Egy-egy alapszínből két-két művész gyúr képet. Néhány héttel a kiállítás-megnyitó előtt már megkezdődik a munka, ám a befejezés átcsúszik a 2B-be, az „…és a Homály” majdani jelenébe. Vagyis: az október 6-i megnyitót követő napokon visszalátogatók szeme láttára változnak, fejlődnek a színek a festők keze alatt. A munkafázisokról fotósorozat készül, a dokumentáció művészi-objektív nézőpontjával gazdagítva a sokszínű jelentésmezőt. Harmadjára, kísérletet teszünk egy 2 méter átmérőjű teljes színkör kirakására a természetben található tárgyakból, madártollból, kavicsból, csontból, falevélből…

2010. szeptember 20. 19:03 - „… és a Homály” ©„… és a Homály”

A kiállításnak része Goethe színtani kísérleteinek szemléltető-eszközökkel való bemutatása, de talán érzékenyebb és beszédesebb megközelítésmód a Goethe felvetette kérdésekre, és a megtalált igazságokra a kép-ben, a művészetben – ha úgy tetszik, a homály szabadságában - adni választ.