Továbbított üzenet

Időpont: 
2010. december 9. 0:00 - csütörtök - 2011. január 16. 0:00 - vasárnap

2010. december 9-én, csütörtökön 17 órakor Fekete György belsőépítész, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola volt igazgatója nyitja meg a szakközépiskola 
36 művésztanárának kiállítását a Budapest Galéria Kiállítóházában.

A tárlat szereplői olyan művészek, akik a Török Pál utcai Iskolában jelenleg pedagógusként is működnek, az Ő műveikhez kapcsolódnak mestereik és tanítványaik alkotásai, a legkülönbözőbb képző- és iparművészeti műfajokat felsorakoztatva. 
A kiállítás különlegessége abban van, hogy a pályájuk delelőjén járó alkotók munkái mellett különböző alkotások lesznek láthatók a korábbi generációk életművéből is, illetve azoktól a pályakezdő alkotóktól, akik révén betekintést nyerünk a XXI. század művészeti irányzataiba. A folyamatosságot a személyes és vállalt kötődések láncolata adja, s ilyen módon a kiállításon egy több évtizedet átfogó sajátos és érzékeny időutazás részesei lehetünk. 
Mester és Tanítvány kapcsolata időtlen idők óta meghatározó jelentőségű. Ennek feltárása fontos kapocs az alkotóművészek egyéni karakterének, a különböző alkotói pályák fejlődésének és kiteljesedésének megértéséhez. A személyes hangvétel (mely a mester és a tanítvány kapcsolatát mindenkor kíséri) a külvilág számára is közelebb hozhatja az alkotásokat, az alkotókat, s a művek megszületésének hátterét. Bízunk abban, hogy a nagyközönség és a szakma egyaránt nagy érdeklődéssel tekint majd a kiállításra, hiszen a nem mindennapi tárlat olyan értékeket hordoz, mely rávilágít a művészet és a kultúra folytonosságára, továbbörökítő szépségére.
A manapság itt-ott eltűnőben lévő, törékeny emberi kapcsolatok (az egymásra figyelés, együtt gondolkodás, a tudás-átadás) féltett mezején mozog a Mester és a Tanítvány „nagy találkozása”, időtlen, örök kapcsolata. Kiállításunkkal szeretnénk jelezni azt, hogy mennyire fontos őrizni, óvni a kultúra még meglévő (vagy épp feltáratlan) kincseit, a múlt és a jelen szellemi értékeit. a Mester és a Tanítvány „nagy találkozása”, időtlen, örök kapcsolata. Kiállításunkkal szeretnénk jelezni azt, hogy mennyire fontos őrizni, óvni a kultúra még meglévő (vagy épp feltáratlan) kincseit, a múlt és a jelen szellemi értékeit.