Csík Zenekar: Lélekképek

Jegyár: 
4500 Ft (ülőhely), 3900 (állóhely)
Időpont: 
2011. november 5. 19:30 - szombat

A tradicionális hazai rocketno alapköve, a Csík Zenekar idén ősszel újabb lemezanyagot készített el, melynek bemutató koncertje november 5-én lesz a Fonóban.

Lassan negyed évszázada, hogy Kecskeméten megalakult a Csík Zenekar. A ”tiszta forrásból” táplálkozó, régi vágású patraszti muzsikát játszó, kezdetben főleg táncházi körökben ismert együttes az ezredfordulóra kezdett koncertzenekarként is befutni, így a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján a magyar népzene egyik reprezentánsa lett. Ugyancsak erre az idő esett egy másféle „utazás” kezdete is. A kor falára című 2001-es album címadó számában egy magyarpalatkai dallamot úsztattak át szvingbe, azt kutatva, miként „boldogulna” egy régi magyar dallam az „újvilágban”.  A 2005-ös Senki nem ért semmit című albummal megint csak tovább léptek. A felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett ugyanis három Kispál és a Borz-számot, és Lovasi András szövegével-énekével egy amerikai bluest is eljátszottak. Nem is akárhogy. Azok éppúgy belesimultak a magyar népzenébe, mint a Csík együttes hangvételébe. „A magyar nép- és rockzene kapcsolatában ezzel megszületett a „tradicionális rocketno”, melyben immár a népzene kebelezte be a rockzenét” – írta a lemezről Marton László Távolodó, a világzene legismertebb hazai szakértője. Ez az új stílus 2008-ban újabb átiratokkal gyarapodott, sőt. Az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból valamiféle himnusz kerekedett, mely immár több mint hétmillió rákattintást jegyez a YouTube-on.

Most újabb lemezzel rukkolt elő a Csík Zenekar, melyről Csík János, a zenekar alapítója így vall: „ Ezen a lemezen az autentikus magyar népzene együtt sóhajt Juhász Gyula szerelmes álmainak verseivel, együtt lüktet a magyar alternatív rock találó ritmusaival, dallamaival, és felemelően olvad eggyé éppúgy egy mai zeneszerző szimfonikus zenei megfogalmazásaival, mint Beethoven Holdfény szonátájával.” A változatos zenei világot tükröző, most megjelenő hanganyag egy újabb gyöngyszeme a zenekartól megszokott élményvilágnak. A vibráló sokszínűséget tükrözi és a megelőlegezett siker biztos záloga a lemezen közreműködő vendégművészek sora: Lovasi András, Kiss Tibor, Őze Áron, Ferenczi György és a Rackajam valamint a Vivace Kamarazenekar teszi kerekké a Csík új lemezét. „Nem könnyű a dolgunk, hiszen komoly elvárása, igénye van manapság mindazoknak, akik már hosszú ideje figyelik munkásságunkat” – mondja a zenekarvezető. November 5-én a Fonó Budai Zeneházban élőben is kiderül, hogy most sem okoz csalódást a zenekar sem régi rajongóinak sem azoknak, akik most találkoznak először dalaikkal. December 30-án pedig a szokásos óévbúcsúztató mulatsággal- és természetesen az új zenékkel is- várja a Zenekar a táncolni és vigadni vágyókat, melynek helyszíne még egyelőre titok.