A „hisztéria” szó hallatán, bevallom, leginkább egy kétéves kisgyerek látványos földön való vergődése ugrik be, amint éppen annak ad erőteljes hangot, hogy ő sem tudja, mit akar, de azt nagyon. Az, hogy a szó leginkább a női idegrendszer egy nem túl környezetbarát megnyilvánulása, egyéb negatívumairól nem is szólva, már kevésbé jut eszembe, amióta szavazati joggal emancipált helyzetbe kerültem nőtársaimmal együtt.

Tíz évvel ezelőtt a moziba járók jelentős hányadát megérintette egy törékeny francia lány mosolya és története. Filmjéről jövet egy kis ideig mi is engedni láttattuk dobogó szívünket, és nem bántuk. Amelie csodálatos élete című francia film a legérzékenyebb ponton talált el minket; tudunk-e szeretni, szerethetőek vagyunk-e magunk is?

Kilenc évvel a kissé furcsán alakuló, de aztán jól elsülő esküvő után, és tizenhárom évvel az érettségi után, a régi jó barátok most osztálytalálkozóra készülnek. Ha lehet hinni a Facebook kiírásoknak, Twitter bejegyzéseknek (mert 2012-ben már ilyenek is vannak), akkor mindenki eljön az akkori végzős osztályból. És tényleg! A rendezők csokorba fogták az azóta kissé eltűnt színészeket és közel két óra erejéig visszaadták őket Nekünk. Én mindig félek az ilyen nagy visszatérésektől, vagy sokadik folytatásoktól, de végül egész jó élménnyel jöttem ki a moziból.

Oldalak