Az elmúlt években lelkiismeretesen végignéztem majd’ minden magyar filmet, még a legrosszabbakról sem mentem ki, még ha a közönség 90%-a így is tett. A Nyomozó, Valami Amerika vagy a Kontroll is tekinthetők jó moziknak, de kizárólag az itthoni mezőnyt figyelembe véve. A Kaméleon az első olyan film hosszú-hosszú évek óta, ami nemzetközi viszonylatban is kiválóan megállja a helyét. Ha a szereplők szájmozgása nem egyezne meg a hallott szöveggel, akkor rá sem jönnénk, hogy nem Hollywood újabb importált káprázatára váltottunk jegyet.

A Gyűrűk ura Aragornja egy átlagnáci bőrébe belebújva próbál elvarázsolni minket a „Jó” (Good) című filmben. Sajnos nem sikerül neki.

Új animációs rajzfilm érkezik a hazai mozikba december 25-én „Cincin lovag legendája” címmel, ami – a Shrek vagy a L’ecsó után – ismét kevésbé népszerű teremtmények lelkébe enged bepillantást, megmutatva, mennyi fény és árnyék lakozhat egy-egy szívben, legyen az egéré vagy patkányé, alattvalóé vagy királyé.

A Coen testvérek megint bejelentkeztek a vásznakra. Tőlük megszokott könnyedséggel nyúltak egy CIA közeli gyilkolászós-vicceskedős sztorihoz, olyan színészekkel, akik nem csak sztárok de eszméletlenül profik is.

A Hullám. Nem mondanám, hogy túl sok német film jut el a magyar mozikba, de az a kevés elég rendesen odaüt. Most egy tanár mutatja meg a diákoknak, hogy a történelmi tapasztalat mit sem ér, ha egy mániákus megint diktatúrát akar építeni.

Mindig is büszkeséggel tölt el minket, ha azt halljuk egy magyar külföldön sikereket ér el, és mindig neheztelünk azokra – sokszor az amerikaiakra - amikor egy-egy világhírű csodánkat vagy hírességünket nem ismerik. De mégis mi mennyire vagyunk képben például a hírességek terén? – Nyugalom, ebből a cikkből egy filmajánló lesz.

Oldalak