Már a stáblista pazar felhozatalát szemlélve – Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburn, Kate Winslet, Jude Law - gyaníthattam volna, de mikor beleütközött a tekintetem a rendező nevébe, már el sem csodálkoztam, ki miatt vállaltak többnyire epizódszerepet Hollywood nagyágyúi. Steven Soderbergh az, akinek a hívószavára egybegyűltek, hogy Fertőzés című filmjében játszanak el egy – egyelőre még csak – rendezői sötét látomást.

Be kell valljam, hogy ez volt az első film, amit Pedro Almodovartól láttam. Hiba volt, hogy eddig nem mélyültem el a munkásságában. Elképesztő! Az egész film elvarázsol, egyszerre drámai, rémisztő, elgondolkodtató, de mindenképpen maradandó élmény. Azt nem mondom, hogy havonta megnézném, mert nekem egy kicsit „durva”, de nagy valószínűséggel évekkel később is beszélni fog róla a filmes szakma. Banderas pedig kellemes meglepetés volt nekem!

Füleknek szól, amelyekben megmarad az a zene és szöveg a Radioheadtől. Szemeknek, amelyek emlékezni fognak arra az arcra. Így hat a Felperzselt föld: megvan benne minden, ami égetni képes. Csak úgy észrevétlenül beleégetni a nézőbe mindazt, amit másképp elmondani nem lehet, csak százharminc percben, mondjuk épp franciául.

A zenecsatornák rongyosra játszott klipjét juttatja eszembe, csak ez nem vicces. Arról a klipről van szó, amelyikben a szereplők egymást megfertőzve speciálisan ugrálnak, figuráznak a lábukkal, továbbadják a kórt, és ettől mindjárt világvége hangulat terem. David Mackenzie mozijában is adott a fertőzés, adott a világvége is,csak a túlélési stratégia más. Hétköznapi pár. Dejavu nagyon.

Tizenhat alatt nem ajánlott, de huszonhat fölött is csak azoknak, akik meg tudnak birkózni vele. Ez a mozi időtlen közhelyekkel dobálózik és nagyon jól csinálja. Filmes eszközökkel, Biutiful címen szembesít azzal, hogy bárki megy el az életedből, masszívan hiányozni fog.

Oldalak