Nagyon úgy fest, hogy Tate Taylor első rendezése nagy eséllyel indul az Oscarért, a legjobb film kategóriában és néhány hölgyemény is biztosan versenyez majd legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ezekből is leszűrhető, hogy jó filmről beszélünk. Hol drámai, hol megnevettet, hol egy kicsit torokszorító, néhol pedig elgondolkodtató. Összességében: imádtam.

Sokan szinte tűkön ülnek az Alien-széria előzmény filmjét illetően, amely várhatóan valamikor 2012 nyarán érkezik meg hozzánk. Addig is bemelegítésképpen ajánlom A dologét.

Már a stáblista pazar felhozatalát szemlélve – Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburn, Kate Winslet, Jude Law - gyaníthattam volna, de mikor beleütközött a tekintetem a rendező nevébe, már el sem csodálkoztam, ki miatt vállaltak többnyire epizódszerepet Hollywood nagyágyúi. Steven Soderbergh az, akinek a hívószavára egybegyűltek, hogy Fertőzés című filmjében játszanak el egy – egyelőre még csak – rendezői sötét látomást.

Csak az egészen őrült és/vagy a beteljesületlen szerelmek szoktak efféle egyetértésben végződni: egyetértésben azzal, hogy a világ, amelyben születtek, nem normális.
Ez a kulcsszó pedig eléggé relatív dolog: mindegy, hogy könyvadaptáció, vagy saját kútfőből jött forgatókönyv diktálja, hogy legyél normális: valahogy sokkal egyszerűbb megjeleníteni, ha nem vagy az.

Daniel Barber bemutatkozó filmje szerencsére jóval több egy szokványos bosszúfilmnél: egy valós, összetett probléma asztalra terítése valódi karakterrel a középpontban.

Lars von Trier depressziót boncolgató 2 részes drámája, amely egy aranypálmát hozott Kirsten Dunstnak mint legjobb női főszereplőnek Cannes-ban.