Szeretem, ha tele van a terem egy-egy előadás alkalmából. Így aztán nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sokan vagyunk a filmbemutatón. Most azt kérdezném, hogy ki hogy szeret filmet nézni, ha az valakiről, valamiről szól? Előtte már tájékozódik, vagy várja, hogy mi lesz? Hát én néha így, néha úgy.

Ritkaság az olyan háborús témájú film, amelynek nem kiszámítható minden jelenete, nem túl brutális vagy éppen nem úszik a nyáltól. Féltem, hogy a Testvérek is csupán rág még párat egy már így is agyonrágott csonton. Meglepődtem.

Rohanunk. Lemaradunk – vagy legalábbis ettől félünk. De azért néha-néha érdemes visszanézni is. Kaptam egy filmet DVD-én, nézzem meg – ez most a hangulatomnak való: nem fantázia, nem horror, és a vége happy end.

Ha a fenti címet kapja a film, talán még Samuel Jackson is elvállalt volna benne egy főszerepet. Ehelyett maradt a Pandorum és a plakát, mint moziba csalogató eszköz. Műfaji megjelölésként néhol sci-fit, néhol horrort írnak. Igen, a valóság valahol ott van.

Azt hiszem mindenki egy kicsit reménykedett, hogy Sas Tamás két idei elbaltázott filmje (Presszó 10 év, Szélcsend) után a Szinglik éjszakája végre jó lesz. A lehetőségek mindenesetre adottak voltak. Elegendő szponzori és állami támogatás mellett, ismert magyar színészek játsszák a főszerepeket. De ők se tökéletesek, ahogy senki sem a filmben.

Oldalak