Borza Teréz kiállítása a Műcsarnok#Box-ban.

Borza Teréz (1953) Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész életmű-kiállításán, a művész változatos anyagokból létrehozott alkotásaiban a fény jelenségének, a transzparenciának a plasztikai megragadása, illetve ezzel szoros összefüggésben transzcendens jelentésrétegek is tetten érhetőek. Műveinek (Rügyfakadás, Virágzás, Újjászületés) ihlető forrását sok esetben a természetben fellelhető formák és azok szüntelen megújulása jelenti.

„Borza Teréz jellegzetes áttetsző és leheletfinom porcelánplasztikái mellett páratlanul sokszínű életművének részét képezik rusztikus faktúrájú merített papír munkái és az utóbbi évtizedben időtálló kőből – carrarai márványból, indiai gránitból, süttői mészkőből – készített köztéri szobrai.

Az alkotóművész már korán elkötelezte magát a porcelán mellett, és saját műhelyében hosszú időn át kísérletezett vele, míg elérte nagy méretben is azt a transzparens vékonyságú héjat, amely mára a védjegyévé vált. A rétegelést, elvékonyítást kézzel végzi, a letisztult, fehér színű felületeket pedig gyakran gazdagítja finom mintázattal úgy, hogy a még lágy állapotú porcelánba (hullám)papírt, textilt vagy rizsszemeket nyom, mely segédanyagok a magastüzű kemencében való égetés során – áttetsző nyomot hagyva – eltűnnek. Ennek az ősi kínai módszernek az alkalmazásával tudja megragadni, sőt műveinek egyik meghatározó témájává emelni a fényt.

Már a nyolcvanas évek elejétől megfigyelhető Borza Teréz művészetében a növényi vegetáció és a természeti jelenségek plasztikai ideájának érzékeny megjelenítése, amely első nagyszabású egyéni kiállításán szereplő munkáin is megmutatkozott. Az Ernst Múzeumban 1986-ban rendezett tárlaton mutatta be szétnyíló virágkelyheket idéző, áttört sziromlevelekből álló, hullámzó és fokozatosan elvékonyodó peremű porcelánjait (Virág, Virágzás), valamint az Hommage à Debussy című sorozatát.

A következő jelentős önálló kiállítását 1996-ban, Tavaszünnep címmel a Vigadó Galériában rendezte. Borza Teréz itt zöldellő pázsitra és filigrán, több irányba billenő fémpálcákra installálta hófehér porcelántárgyait. A természet újjáéledését, belső rendjét tükröző, a természettel mélyen együtt lélegző alkotások mellett az emberi lét egymást követő, illetve felváltó – sokszor mindennapos – állapotai és a lélek változás-fázisai (Álom, Ébredés) váltak plasztikai valósággá.

A porcelánművész az 1990-es évek végén új anyaggal, saját készítésű merített papír masszával kezdett el dolgozni, és az Újjászületés című, 2003-as tárlatán porcelánjai mellett a szintén organikus formavilágú papírmunkái közül is kiállított néhányat (Születés, Újjászületés), melyekbe a művész a fény áteresztése végett hálószerű pálmaháncsot applikált. Tojáshéjat vagy fészket idéző alakjukkal, illetve a címükkel (Feltörte, Kirepült, Elhagyott fészek) is utalnak a madárfiókák kikelésére, átvitt értelemben pedig a keletkezés és az elmúlás kettősségére.

Borza Teréz munkásságában a fény jelenségének plasztikai megragadása, a változatos matériákkal elért transzparencia szoros összeköttetésben áll a transzcendens jelentésrétegekkel. Több alkotása is konkrét szakrális tartalmakat jelenít meg, és két kiállításán kifejezetten vallásos tematikájú műveiből mutatott be válogatást: 2009-ben a Hegyvidék Galériában Hit-öröm címmel, később pedig a Vigadó kiállítóterében a Húsvét titka című tárlata járta körül a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak a témakörét.

Az alkotóművészt régóta foglalkoztatta a gondolat, hogyan ültethetők át porcelánműveinek esszenciális vonásai (légiesség, áttetszőség, finomság) egy időtállóbb, súlyosabb és ridegebb anyagba. Végül a fehér carrarai márványban találta meg azt a kőzetet, amellyel megfelelő megmunkálás révén hasonló hatást tudott elérni, mint a porcelán anyag esetében. Első köztéri szobra, a Hajnal/Fény is ebből a nemes kőzetből készült, és formavilágát tekintve közvetlen folytatása a kisplasztikáinak. A 2014-ben az Egyetemisták parkjában felállított Mag süttői mészkőből készült. A köztéri munka előzményeként itt is egy porcelánplasztika szolgált, az ELTE Innovatív Kutatója díj, amely szintén Borza Teréz alkotása, és a tudás magját ábrázolja.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára Sopronba készült 1956 fénye örökké ragyog című emlékművének anyaga vörös és fekete indiai gránit, ami a vér és a gyász színeit egyesíti. Legfrissebb köztéri műve, a győri Püspökvár kertjében 2020-ban felavatott Árpád-házi Szent Margit fohásza Magyarországért című szoborkompozíció anyagában visszatér a carrarai márvány és a süttői mészkő kettőséhez. A három csúcsív – melyeken átsüt az éltető napfény – egyfajta átjárónak is tekinthető, összeköttetést biztosít evilág és túlvilág között.

A plasztikai munkákkal érintkező és éteri ragyogássá alakuló fény eszmei mondanivalót kölcsönöz Borza Teréz műveinek és emelkedettebb értéktartományba helyezi azokat, átlépve a határt képzőművészet és iparművészet között.” (Dekovics Dóra, a kiállítás kurátora)