....... mondom a férjemnek viccesen az elmúlt két hónapra célozva.
Kivonultunk a szállodából, vitték előttünk a két böhöm,  újra-ragasztószalagozott papírdobozainkat. A portán még megérdeklődték, hogy éreztük magunkat? Nagyon jól, válaszoltuk és kölcsönös üdvözlések után elváltak útjaink. Még a portán levő az utazási iroda ügynöke is odajött és megkérdezte udvariasan, hogy innen hova tovább? Magunk mögött hagyva a sikátort, beültünk egy autóba és nekivágtunk az újabb ismeretlennek: bérelt lakás.

Második naptól kezdve, amikor útnak indulunk, most már én megyek elöl. Ha a férjem van elöl, nem lát engem.  A 4-5. napon estefelé, hazafelé jövet pár méter volt a szálloda bejáratáig, amikor két serdülő fiú a férjem előtt egymásnak esett, hogy elvonják a figyelmét. Szerencsére, résen volt és  a harmadik srác nem tudta levenni a hátizsákot férjem válláról. Ettől eltekintve nem volt problémánk a hátizsákokkal, emberekkel.

Sokat gondolkodtunk azon, hol fogunk Delhiben megszállni? Lakást kell bérelni. De hol? A delhi-i egyetem anyagában az volt, hogy szállást nem tudnak biztosítani. Az oktatás helyszínében sem voltunk biztosak városon belül. Ugyanis - ahogy az egyetem honlapját néztük, láttuk, hogy két nagy campusa van: egy északi és egy déli a városban, elég nagy távolságra egymástól.