Újra spanyol moziünnep az Urániában kép

Újra spanyol moziünnep az Urániában

A hispán moziünnepet november 18-án este az elmúlt év egyik legnagyobb spanyol filmsikere, a Beépülve nyitja.

A 13 Goya-díjra jelölt és megosztva a legjobb film díjával is elismert politikai thriller valós eseményeken alapul. Hőse egy spanyol rendőrnő, aki a kilencvenes évek elején, alig húszévesen be tudott épülni az ETA akkor még aktív terrorszervezetébe. A filmhéten egyébként további három alkotás is megtörtént esetet dolgoz fel. Ilyen A 47-es busz című történet, amely egy barcelonai buszsofőr magánakcióját meséli el, aki eltérítette a rábízott járművet, hogy bebizonyítsa: a városvezetés hazudik, amikor azt állítja, hogy a buszok nem tudnak felmenni a Torre Baró negyed dombjaira, és ezzel öntudatra ébresztette a környék munkás lakosságát. A Marco című erkölcsi thriller alapjául pedig Enric Marco története szolgált, aki éveken át megtévesztette a spanyol közvéleményt: mindenkivel, a családjával is elhitette, hogy a flossenbürgi koncentrációs tábor túlélője, és még a holokauszt emlékezetét őrző Amical de Mauthausen köztiszteletben álló elnökének is megválasztották. A Kék csillag című zenés életrajzi mozi pedig a fiatalon elhunyt Mauricio Aznarnak, a híres spanyol rockzenésznek állít emléket, feldolgozva ihletett latin-amerikai utazását, amikor megpróbálta elengedni függőségét egy idős argentin zenész barátsága és bölcsessége által.

Premier előtt két film érkezik a filmhéten. Az egyik Carla Simón családi trilógiájának (1993 nyara, Alcarrás) a záródarabja, a Zarándoklat (16), amely egy galíciai utazás története: főhőse egy fiatal lány, aki az édesanyja naplója segítségével próbálja megfejteni, hogy mi is történt a szüleivel, akikre alig emlékszik. A másik premier előtt látható alkotás az Egybenyíló szobák (16), Cesc Gay (Truman, Péntek Barcelonában) új filmje, amelyben az ötvenéves Eva (Nora Navas) ráébred, hogy új szerelemre vágyik, ezért családját hátrahagyva új életet kezd. Nem maradhat ki a programból Spanyolország aktuális Oscar-nevezettje, a Tánc a sivatagban (16). A BIFF-en már bemutatkozott, a kritikusok által egekig magasztalt filmben egy apa a fiával együtt indul útnak, hogy felkutassa eltűnt lányát a marokkói homoktengerben. 

A legszorosabb családi, szerelmi kötelékekről beszélő alkotások sosem maradhatnak ki a Spanyol Filmhét műsorából. Idén ilyen A kettőnk története, amely Isaac Rosa nagy sikerű regényének adaptációja, és egy szerelmes pár kapcsolatának alakulását meséli el szokatlan szemszögből. Része a programnak a mozikban már futó szatíra, a Mindenki egyetért (16), amely egy madridi társasház felforrósodott hangulatú lakógyűlésén játszódik, valamint Eva Libertad családi drámája, a Siket (12), amely egy siket anya és egy halló apa szülővé válásáról, kapcsolatának alakulásáról mesél.  

A különleges, szürreális látásmódú filmek sorát gazdagítja a programban a Csendélet szellemekkel című szatirikus vidéki história, amely egy kis kasztíliai falu hiedelmekkel átszőtt világába enged bepillantást – ráadásul egy félig magyar származású szereplővel, Bianca Kováccsal, aki népszerű komikus Spanyolországban. Fekete komédia a Martin Scorsese executive produceri felügyelete alatt készült Menekülés, amelyben egy megtört fiatalember szeretne minden áron börtönbe kerülni, hogy megszabaduljon minden további döntés terhétől. Egyedi a filmhét záródarabja, a Bálna című sci-fi is, amely egy könyörtelen bérgyilkosnőről szól, akinek képességei egy másik világból erednek, amelyet szörnyű tengeri lények laknak. A film szerepelt az idei szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztiválon, ahol díjazásban részesült különleges látványvilágáért.

Időpont: 2025. november 18-24.

Helyszín:Uránia Nemzeti Filmszínház

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.