A LEGO Csoport nemrég mutatta be a LEGO Friends: Heartlake The Musical előzetesét. A produkció a LEGO Friends világának első élőszereplős feldolgozása. A teljes musical október 16-án lesz látható a LEGO Csoport YouTube-csatornáján.

Pribil György gitáros, kivételes tehetségének köszönhetően rendkívül gyorsan a könnyűzenei élvonalba került. Pályafutását egy tragikus autóbaleset törte meg, mindössze 46 éves korában. Kezdetben a Topóban, az Állati elmékben gitározott, de sikert saját blueszenekarával, az S-Modellel ért el először. Évekig zsúfolt házak előtt játszottak az ország klubjaiban, 1992-ben albumuk is megjelent. Pribil közben más zenekarokkal (Palermo Boogie Gang) is fellépett, neve ott szerepel Ferenczi György lemezén.
Az S-Modell 1994-ben bomlott fel. Ekkor már dolgozott a Kimnowak, amelyben zeneileg ő volt a meghatározó ember. Gitárosként a legendás Hobo Blues Band-ben is játszott, hozzátéve sajátos, energikus és technikás játékát a zenekar blues-örökségéhez.
Zenésztársuk emlékére, halálának 13 évfordulóján különleges koncerttel készülnek az S-Modell és az EQUUS zenekarok tagjai, hogy egy maréknyi, nemesbecsű dalt a köz elé tárjanak, és együtt felidézzék azt a megismételhetetlen energiát, amit Pibl György rájuk hagyott. 13 dal – tisztán, őszintén, neki és róla.
13 zenélő ember:
• Bacsa Gyula
• Dióssy Ákos
• Ferenczi György
• Garda Zsuzsa
• Gerdesits Ferenc
• Gilián Gábor
• Jókay Árpád
• Kőszegi Zsolt
• Madácsy Tamás
• Mezei András
• Nagy "Liszt" Zsolt
• Vidák Róbert
• Vörös Gábor





















