A Marvel Television vadonatúj saját gyártású sorozata, a „VízióKüldetés” október 14-én érkezik kizárólag a Disney+-ra. A produkció lezárja azt a nagyszabású történetet, amely 2021-ben a formabontó, többszörösen díjazott „WandaVízióval” kezdődött, majd 2024-ben az elismert „Mindvégig Agathával” folytatódott.

Arthur Golden világsikerű regénye Papolczy Péter új fordításában vezeti be az olvasót a gésák kifinomult, mégis kegyetlenül zárt világának színfalai mögé.
Egy gésa művész, élő műalkotás. Éveken át tanulja, hogyan nyűgözze le közönségét egyetlen mozdulattal, pillantással vagy tökéletesen időzített mondattal. A legtöbb ember számára megközelíthetetlen vágy tárgya, a kiváltságos kevesek előtt azonban gyakran kiszolgáltatott nő. Ebben az ellentmondásos világban a szépség csupán belépő: a hírnévhez tehetség, műveltség, rendíthetetlen önfegyelem és az emberi rezdülések pontos olvasása kellett. Arthur Golden világszerte ismert regénye, az Egy gésa emlékiratai most Papolczy Péter új fordításában, látványos borítóval jelent meg a Trend Kiadónál október 12-én. A történet közel három évtizeddel az eredeti megjelenése után is érzékletesen mutatja meg, milyen árat kell fizetnie annak a nőnek, akinek a tehetsége, a szépsége és minden mozdulata mások elvárásainak van alárendelve.
Az idős Nitta Szajuri a New York-i Waldorf Towers elegáns lakosztályából tekint vissza az életére. Története 1929-ben, egy szegény japán halászfaluban kezdődik, ahol még Csijónak hívják. Kilencéves, amikor apja eladja, és Kiotó híres szórakozónegyedébe, Gionba kerül. A kislányt elszakítják a családjától, és egy okijában, vagyis gésaházban kell szolgálnia. Úgy tűnik, sorsa végleg megpecsételődött – különleges, kékesszürke szeme és rendíthetetlen elszántsága azonban felkelti a környezetében élők figyelmét. Csijo előtt lassan megnyílik az út, hogy a szolgálói sorból kiemelkedve gésává váljon. Meg kell tanulnia a hagyományos táncokat, a zenét, a teaceremónia szabályait, a kimonóviselés és az arcfestés finomságait, valamint azt is, hogyan irányítsa úgy a társalgást és a férfiak figyelmét, hogy közben egyetlen pillanatra se veszítse el az önuralmát. Új nevet kap: Szajuriként pedig már nem csupán egy szegény halász lánya, hanem Gion egyik legígéretesebb növendéke.
A gésákat a nyugati képzelet gyakran egyfajta romantizált szexmunkásként ábrázolja, ez azonban félrevezető és súlyosan leegyszerűsítő kép. Hivatásuk alapját az éveken át csiszolt művészi tudás, a műveltség és a tökéletes társasági jelenlét adta. Egy gésának kiválóan kellett táncolnia, énekelnie és hangszeren játszania; emellett olvasnia kellett az emberek legapróbb rezdüléseiből, észrevétlenül irányítania egy beszélgetést, feloldania a feszültséget, valamint szórakoztatnia és elbűvölnie a társaságot. Minden mozdulata, pillantása és mondata egy kimért, precízen felépített előadás része volt. A gésa nem egyszerűen megjelent egy teremben, puszta jelenlétével atmoszférát teremtett.
A művészet és az elegancia mögött azonban kíméletlen versengés húzódik. Mameha pártfogoltjaként Szajuri esélyt kap arra, hogy Kiotó egyik legkeresettebb gésájává váljon, a féltékeny Hatszumomo azonban mindent megtesz azért, hogy tönkretegye. Ebben a világban Szajurinak egyszerre kell eligazodnia jótevők és vetélytársak, kimondatlan szabályok és veszélyes intrikák között – hiszen egy rosszul megválasztott szó, egy félreérthető pillantás vagy egy meggondolatlan találkozás egész életeket változtathat meg. Arthur Golden regénye a gésák mindennapjain keresztül egy olyan társadalmat ábrázol, amelyben a nők értékét szépségük, tehetségük, engedelmességük és a befolyásos férfiak érdeklődése határozza meg. Miközben Szajuri egyre magasabbra jut, mind világosabbá válik számára, milyen kevés beleszólása van a saját sorsába. Vágyai és kötelességei folyamatosan összeütközésbe kerülnek, a szerelmet pedig olyan közegben keresi, ahol az érzelmek kimutatása gyengeségnek, a közelség pedig gyakran üzleti megállapodásnak számít.
A regény több mint húsz év történetét öleli fel, így a gésák zárt világán túl a huszadik századi Japán sorsfordító változásai is megjelennek benne. A második világháború Gion fényűző teaházait sem hagyja érintetlenül: az addig sérthetetlennek hitt hagyományok megrendülnek, a nőknek pedig egy gyökeresen átalakuló országban kell új módot találniuk a túlélésre. Szajuri mondája így nemcsak egy gésa felemelkedésének krónikája, de az alkalmazkodás, az önazonosság és a személyes szabadságért folytatott küzdelem regénye is.
„Olyan szép ez a történet, mint egy költemény. Helyenként olyan durva, mint egy kés ejtette vágás egy fiatal női lábon, vagy mint egy tűrt, de nem kívánt aktus. Olyan különleges, mint Csijo/Szajuri kékesszürke szemei.” – moly.hu, Almost_Zed
Az Egy gésa emlékiratai 1997-es megjelenése után nemzetközi bestsellerré vált, és olvasók millióival ismertette meg Nitta Szajuri sztoriját. A regényből 2005-ben Rob Marshall rendezett látványos filmadaptációt Zhang Ziyi, Michelle Yeoh, Gong Li és Ken Watanabe főszereplésével. A produkció hat Oscar-jelöléséből hármat díjra váltott: operatőri munkájáért, látványtervezéséért és jelmezeiért ismerték el.
„Egy olyan történet, amely a 19. század legkedveltebb fejlődésregényeinek társadalmi élénkségével és elbeszélői lendületével bír… Ez egy igazi kötéltánc… Ritkán sikerült ilyen természetes magabiztossággal megidézni egy ilyen zárt és idegen világot.” — The New Yorker
Az új magyar fordítás lehetőséget ad arra, hogy a régi rajongók és a könyvet most felfedező olvasók egyaránt friss szemmel lépjenek be Szajuri világába. Papolczy Péter fordításában új hangon szólal meg a regény részletgazdag elbeszélése, amelyben a kimonók ragyogása, a teaházak kifinomult szertartásai és a gioni esték szépsége mögött mindvégig ott húzódik a kiszolgáltatottság, a rivalizálás és a hatalomért folytatott harc. Az Egy gésa emlékiratai egyszerre történelmi tabló, intrikákkal teli dráma és egy felejthetetlen női sors regéje – egy olyan asszony visszaemlékezése, aki egész életében mások tekintetének kereszttüzében állt, végül mégis a saját hangján mesélhette el, hogyan vált belőle Kiotó egyik legkeresettebb gésája.
Arthur Golden 1956-ban született az egyesült államokbeli Chattanoogában. A Harvard Egyetemen művészettörténetet hallgatott, ezen belül a japán művészetre szakosodott, majd a Columbia Egyetemen japán történelemből szerzett mesterdiplomát. Tanult a Pekingi Egyetemen, később pedig Tokióban dolgozott. Első regénye, az Egy gésa emlékirataihat év kutató- és írómunka eredményeként született meg, és megjelenése után világsikerré vált.





















