Jane Austen, angol tájak, fantasztikus kosztümök és helyes színészek. Mi kell ennél több a romantikához. Regényeiből már millió adaptációt láttunk, de egyszerűen megunhatatlan. Valószínűleg azért, mert bár a világ változik, az emberi viselkedés ugyanolyan maradt.

Az értelem és érzelem legutóbbi 1995-ös adaptációja 6 Oscar jelölést és 1 Oscar díjat hozott (Emma Thompsonnak a legjobb forgatókönyv adaptációért!), amely igen magasra tette a lécet, ráadásul olyan nagyágyúkkal, mint Emma Thompson, Kate Winslet, Hugh Grant és Alan Rickman.

Ezek után nekivágni egy újabb feldolgozásnak, igazán merészség, de minden kornak kell, hogy meglegyen a maga Jane Austen filmadaptációja. Ez a film jóval visszafogottabb mint 95-ös feldolgozás, nem dolgozik nagyágyúkkal, ennek ellenére megvan az az angolos bája, amit a Jane Austen regényekben annyira szeretünk.

A történet: Apjuk halála után a Dashwood lányok nincstelenek lesznek. Miután kiutálják őket fivérük otthonából egy jólelkű távoli rokonunk Ms Jennings (Finoa Shaw) és egyben pártfogójuk, egy vidéki egyszerű házat ajánl fel nekik a szomszédságában. A Ms Jennigset alakító Fiona Shaw nagyon szórakoztató. Jól hozza a kissé alpári ugyanakkor magát az angol felsőosztályban jól kiismerő, jószívű harsány hölgyet.

A lányok édesanyjukkal és húgukkal odaköltöznek, de elég uncsi a környék és a ház sem a Buckingham palota. Így a lányok egyetlen reménye a jómódra, ha jól házasodnak.

A két lány egymás gyökeres ellentéte. Elinor - az értelem visszafogott angolos viselkedésével, Marianne pedig az érzelem, harsány és impulzív. És akkor itt jönnek a képbe az udvarlók. Elinor egy séta során fut össze Edward Ferrarsel (George Mckay) és első pillanatban szerelmesek lesznek egymásba, de Edward bénázása miatt szerelmük plátói szinten marad. Marianne kifejezetten szeretne férjet fogni magának és folyamatosan spekulál. Előszőr Brandon ezredesbe zúg bele látatlanba, amint meghallja, hogy van pénze, de aztán a tábornokot túl unalmasnak tartja. Majd a tengerparton őt megmentő Willoughbyba lesz teljesen szerelme. Hihetetlen, hogy abban a korban minden az házasság körül forgott és mindig ezen spekulálták a népek. Egyébként nagyon tetszik a filmben, hogy vannak kifejezetten komikus jelenetek, amik a színészi játéknak köszönhetőek, holott ez nem kifejezetten vígjáték.

Az ember elgondolkozik és a filmben is elhangzik, hogy hogyan nem talál magának két ilyen gyönyörű lány vőlegényt egész Angliában? Valamint ismét beigazolódik, hogy a sok pénz nem egyenlő a boldogsággal. Úgy látszik az emberi problémák 200 éve is ugyanazok voltak. Számomra az is eszméletlen, hogy azon pörögnek, hogy a szülők előre elrendeztek egy eljegyzést még gyerekkorban és azt nem lehet felbontani a becsület miatt. Mert az óriási szégyen és mit fognak gondolni a többiek. Meg az is, hogy minden problémát párbajjal intéztek.

A színészek szerintem nagyon jól lettek kiválasztva. A „Ahol a folyami rákok énekelnekből” ismert Daisy Edgar-Jones nagyon jól hozza az angolos visszafogott jól nevelt, erkölcsös lányt. George McKay (aki néha engem Mad Mikkelsenre emlékeztet) a kissé szerencsétlen angol arisztokratát. Herbert Nordrum a talpig becsületes, de kissé unalmas Brandon kapitányt. Esmée-Creed Miles pedig nagyon jó Marianne Dashwood vadóc, őszinte és zabolátlan fiatal lány szerepében.

Csodálatosak a kosztümök és a díszletek. Nem tudom mennyire korhűek a ruhák, de néha volt bennem egy-egye olyan érzés, hogy ahá, szóval így éltek akkoriban és ilyen ruhákban jártak az emberek.

Kinek ajánlom? Aki szereti az angol szívfacsaróan romantikus regényeket, az angol tájat és kastélyokat, a Jane Austen adaptációkat a brit arisztokratikus életérzést, annak feltétlen ajánlom ezt a filmet.