Koevolúciós kapcsolatok tartják fent az élővilágot

Vajon mi okozza, hogy a lazacok vándorlása még az űrből is látszik, és melyik az a rovar, amely a dzsungel legnagyobb büféjét egymaga életben tartja?

A neves brit biológus – aki többek mellett David Attenborough mellett tanult – ezekre a kérdésekre keresi a választ a Viasat Nature legújabb, Patrick Aryee vadvilága című műsorban. A március 20-án (hétfőn) 20 órakor debütáló dokusorozatban a filmes-felfedező bejárja a világ minden sarkát, hogy informatív, ugyanakkor szellemes módon mutassa a természetes csodálatos kapcsolódásait (a legapróbb élőlényektől a legnagyobb ragadozókig). A dokumentumfilm egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy még a legkisebb emberi beavatkozás is végzetes következményekkel járhat.

A lazacok éves vándorlása hatalmas hatással van a természetre

A lazacvándorlás egy egész esőerdő működésével függ össze, és amikor a kanadai Brit Kolumbia partjainál az ívási időszak kezdetén több millió lazac a tengerből az édesvizek felé veszi az irányt, hatásukat még műholdakról is látni. Hogy miért? A halak a populációk mellett azokat a vizeket is befolyásolják, amelyekben vándorlásuk során megfordulnak. A felúszás idején kémiai jeleket hagynak maguk után, hogy tudják, merre kell majd visszamenniük. Útjuk során tömegük felét elveszítik, sőt nem is mindegyikük ér célba. Az elpusztult példányok lebomlanak, ami rengeteg nitrogént szabadít fel és mindent megtermékenyít körülötte. A medvék is rengeteg halat hordanak szét az erdőben, melyeknek egy részét elfogyasztják, a maradék pedig lebomlik és a termőföld része lesz. Ezeknek a folyamatoknak köszönhetően a lazacvándorlás után a folyók menti növényzetek zöldje is sokkal intenzívebb lesz – ez pedig még az űrből is látható. Ma már a partoknál élő orkák is szinte kizárólag lazacot fogyasztanak, hiszen táplálók és zsírosak. A folyók mentén élő grizzlyk étrendje is nagyban függ a halaktól – ott, ahol vannak lazacok, a medvepopuláció tízszer nagyobb, mint azokon a helyeken, ahol nincsenek. Befolyásuk tehát hatalmas, számuk csökkenése pedig drámai hatással lehet a helyi ökoszisztémára.

Egyetlen apró rovartól függ a dzsungel legnagyobb büféjének léte

A Costa Rica-i Osa-félszigeten található a bolygó legrégebbi esőerdője, amely kétszer annyi fajnak ad otthont, mint amennyi az USA-ban és Kanadában együttvéve található. Az itt élő állatok 80%-a rovar, azonban az elmúlt tíz évben állományuk rohamosan csökkenni kezdett. A pusztulás az időjárásváltozásnak tudható be: a gyilkos aszályoknak, a szakadó esőknek és a halálos árvizeknek. A rovarok számának csökkenése pedig alaposan megbolygathatja a helyi élővilágot. Egy nagy fügefa például több tonna gyümölcsöt biztosít egy rövid évszak alatt, ami az esőerdő sok faja számára olyan, mint egy büfé – madarak, majmok, bogarak, pillangók és még sok száz más faj táplálkozik belőlük. Ezen fák túlélése pedig egyetlen rovaron múlik: a fügedarázs tudja csak termékenyíteni. A kooperáció a jövőben csak akkor működik, ha a fügedarazsak száma megmarad, ellenkező esetben tönkremehet a helyi dzsungelek legfőbb élelemforrása.

Az ilyen koevolúciós kapcsolatokból sok-sok létezik, és nem csupán az Osa-félsziget dzsungeljeiben. Négyrészes dokumentumfilmjében Patrick Aryee megvizsgálja a Costa Rica partjainál élő tengeri teknősök és jaguárok kapcsolatát, továbbá ellátogat a nagy észak-amerikai síkságokra is, hogy feltárja, milyen kapcsolatot ápol a ganajtúróbogár a környék legikonikusabb állatával, a bölénnyel.

Hirdetés