Amikor 2010 augusztusában 33 bányász rekedt a chilei San José bánya mélyén, 17 napig azt sem tudták, keresi-e őket valaki. Ez idő alatt minimális élelmen osztoztak, munkarendet alakítottak ki, később pedig még arra is edzeniük kellett, hogy egy alig több mint fél méter széles kapszulában visszatérhessenek a felszínre.

Nosztalgiázás? Vagy rácsodálkozás, hogy miket használtak annó a szülők?
Kinek ez, kinek az, annyi azonban biztos, hogy a Fény Utcai Piac időszakos retro kiállítása bárkinek jó szórakozást biztosít.
Különleges módon ünnepli 20 éves születésnapját a Fény Utcai Piac – egyfajta „szórakoztató központként” négyhónapos programsorozattal mondanak köszönetet vásárlóiknak. Ennek egyik programpontja az az időszakos retro kiállítás is, amely a 70-es, 80-as évekbe repíti vissza a nézelődőket. A kiállított tárgyak között lesznek játékok, műszaki- és használati tárgyak is, emellett egy különleges kerékpárkiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők.
A kiállítás időszakos jelleggel, november 19. és december 13. között látogatható a Fény utcai Piac Fény utcai bejáratának szintjén.
























