Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Elkezdődött a jegyelővétel a Bolsoj Balett 2019/20-as évadának Uránia-beli HD mozivetítéseire.
A jövő évadban hét balettelőadás, köztük négy élő balett közvetítés szerepel. Élőben láthatjuk a szezon egyik legfontosabb újdonságának ígérkező, megújult Giselle- koreográfiát, továbbá Glazunov Rajmondáját, Csajkovszkij klasszikusát, a Hattyúk tavát és az amerikai balett megalapítója, George Balanchine Ékszerek című darabját. Felvételről kerülnek mozivászonra továbbá a Bolsoj repertoárjának olyan sikerei, mint A diótörő, a Rómeó és Júlia, és A kalóz.
A Bolsoj Balett 2019/20-as közvetítéssorozatának nyitóelőadása október 27-én Glazunov Rajmondája lesz. A hazai nézők számára a magyar vonatkozások miatt is vonzó lehet ez a késő-romantikus lovaghistória, hiszen számos magyar zenei és táncbetét fedezhető fel benne, egyik szereplője pedig a keresztes hadjáratot vezető II. András királyunk. A szereposztás még nem ismert. Karácsonykor idén sem maradhat ki a programból Csajkovszkij Diótörőjének két előadása, ezúttal Margarita Schrainerrel és Szemjon Csugyinnal.
Évről évre megfigyelhetjük, hogy a Bolsojban mind több és több klasszikus Jurij Grigorovics-koreográfiát vált fel új feldolgozás, főleg Alekszej Ratmanszkij új koreográfiái. Ilyen lesz Adolphe Adam Giselle-jének január 26-i élő adása, az évad egyik kíváncsian vár újdonsága: Ratmanszkij friss Giselle-koreográfiája 2020-tól váltja a korábbi Grigorovics-féle változatot.
Február 23-án a balettek legismertebbike, Csajkovszkij Hattyúk tava című darabja következik élőben, Grigorovics 2001-es, klasszikus előzményeket felhasználó interpretációjában.
Március 29-én viszont a Ratmanszkij által 2017-ben megújított Rómeó és Júlia tavalyi, nagy sikerű élő adása tér vissza felvételről Jekatyerina Kriszanovával és Vladiszlav Lantratovval. Az amerikai balettet megalapító, grúz származású George Balanchine koreográfiája, az Ékszerek az évad egyik kuriózuma. Az 1967-ben New Yorkban bemutatott darabot az első egész estés absztrakt balettnek tartják. A Bolsojban 2012-ben játszották először. Április 19-én élőben látható az Uránia mozivásznán. Ismét szerepel a válogatásban a 2017 őszén bemutatott, és akkor élőben közvetített Adolphe Adam-balett, A kalóz is. Ezt a Ratmanszkij-féle verziót 2020. május 10-én ismét láthatjuk felvételről Jekatyerina Kriszanovával és Igor Cvirkóval, akit a 2018/19-es évadban Budapesten is megcsodálhattunk élőben, hiszen 2018 szeptemberétől az Operaház balett-társulatának tagja volt.
A május 19-én, vasárnap kezdődő jegyelővétel összekapcsolódik az idei évad egyik várva várt élő közvetítésével, a Szvetlana Zaharovával látható Carmen-szvit és az ezt követő Petruska előadásával. A 2018/19-es évad közvetítései június 10-én a szezon egyik legnépszerűbb balettjével, a Csipkerózsika ismétlésével zárulnak.