40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Nagy Magyar Versek estje online.
Április 11-én este, a költészet napján tartotta volna a Várkert Bazár az aktuális havi ENEMVÉ – Nagy Magyar Versek estjét. Sajnos ez az előadás a veszélyhelyzet okán már nem valósulhatott meg, de hogy a közönség mégis kapjon ízelítőt a programból, amelynek témája az ember, a gyerek, a vicc, a humor, az ármány és a szerelem, a rosszaság no és persze a tavaszi zsongás lett volna.
„Köszönjük a művészeknek, Fullajtár Andreának, Elek Ferencnek és Kamarás Ivánnak, hogy partnereink voltak ebben, és a költészet napja alkalmából három olyan verset tehetünk közzé, amely az ENEMVÉ estünkön is szórakoztatta volna nézőinket. Április 11-én, szombaton három alkalommal jelentkezünk a #várkertonline programunk keretén belül a versekkel.”
Versek
Fullajtár Andrea
Szálinger Balázs: Evolúció
Elek Ferenc
Varró Dániel: Email
Kamarás Iván
Tandori Dezső: Riport-túl. Pontvers.






















