2010. március 20-án nyílik meg a Ludwig Múzeum Hatalmi játszmák című kiállítása, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál Vendégünk Dánia című programsorozatának része.

A kiállítás különböző nézőpontokból igyekszik megközelíteni a művészet és a társadalmi-politikai erők kapcsolatának, illetve a közösségre gyakorolt hatásának kérdéseit. A dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás az együttgondolkodásra és a felelős magatartásra ösztönző szemléletmódok, valamint aktuális társadalmi és gazdasági problémák megközelítésén keresztül kíván párbeszédet kezdeményezni a magyar közönséggel.

Arra szeretne rákérdezni, mit gondolunk ma nemzeti identitásról, toleranciáról, felelős társadalmi és politikai gondolkodásról, és milyen szerepe lehet ebben a kortárs művészetnek. Számos kérdést jár körbe a személyiségi jogoktól, a hatalom elosztásától és az identitás társadalmi konstrukciójától kezdve a gazdasággal és a klímaváltozással összefüggő problémákon át a nyilvános és a privát tér között húzódó határig. Reflektálni kíván a nacionalizmus kérdésére, illetve arra, hogy hogyan hat egymásra történelem és emlékezet, és mennyiben konstruált fogalmak ezek.

A kiállított művek a napjaink társadalmában körvonalazódó territóriumokat és határmezsgyéket vizsgálják, és új cselekvési tereket és lehetőségeket tárnak elénk a társadalomhoz fűződő viszonyunk alternatívájaként, miközben kétségbe vonnak nem egy fennálló hatalmi struktúrát.

A kiállítás nyitó műve Michael Elmgreen & Ingar Dragset Amikor egy ország szerelembe esik önmagával (2008) című munkája. Dánia nemzeti szimbólumát, A kis hableányt látjuk a képen. Vágyakozó tekintete azonban nem a tengert fürkészi, helyette saját tükörképe köti le figyelmét. Az egyszerű művészi beavatkozás visszafogott hangon utal önmagunk ünneplésének veszélyére, amely gyakran a nemzeti szimbólumokra koncentrálódik, és beszűkült világszemlélet kialakulásához vezet. Ugyanakkor rámutat az önvizsgálat és a múlttal való szembesülés szükségességére is, mert mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy társadalom rátaláljon identitására és meghatározza saját jövőjét.

Erre tesz kísérletet Jens Haaning Dán közelmúlt (2008) című művében. A sajtófotókon alapuló képeslap-sorozat Dánia történetének és közéletének 1997-2008 közötti tizenegy évéből emel ki nyolc különböző eseményt. A képeken látható, sokat vitatott események a legkülönbözőbb társadalmi és politikai kérdéseket érintik: a Dániát és Svédországot összekötő Øresund híd átadásától, Dániának az afganisztáni és iraki háborúban történő szerepvállalásán át a híres koppenhágai autonóm városrész, Christiania Szabad Város történetéig„A művész szubjektív szelekciója a média befolyásolta kollektív emlékezet és a közös történelem-konstrukció problematikájára irányul.

A 2007-es koppenhágai zavargások inspirálták a Superflex művészcsoportot a Lángoló autó (2008) című filmjük elkészítésére, a sorozat utolsó darabjaként. Tiltakozó fiatalok százai csaptak össze a rendőrséggel az alternatív baloldali közösségi ház, az Ungdomshuset (Ifjúsági Ház) bezárása és lebontása ellen szervezett tüntetések során. A film a mai társadalmi nyugtalanság egy megnyilvánulási formáját állítja középpontba, és arra reflektál, miként jelennek meg ezek az események a médiában.

Tanja Nellemann Poulsen is a társadalmi feszültségekkel és a média közvéleményt formáló és a nyilvánosságot befolyásoló szerepével foglalkozik. A kiállításra készített új installációja az Európa több más országához hasonlóan Magyarországon is terjedő jobboldali radikalizmus és nacionalizmus jelenségét helyezi középpontba. Tanítsatok pár új trükköt a nacionalizmus nevű öreg pofának! – mondja – Még mindig Európa szellemének bűnösségére mutogatva. A hírek fogyasztóinak naiv nézőpontjából kiindulva arra reflektál, hogy a szélsőjobboldali események miként csapódnak le a média szűrőin keresztül.

Az önvizsgálat fájdalmas erőfeszítését és a múlt újraértelmezését helyezi fókuszba Ann Lislegaard hang- és fényinstallációja, amelynek intenciója a múlt esetleges hazugságaival való szembenézés, valamint a világban betöltött szerepünk és helyzetünk tisztázása. A becsapódó kapu dördülése (2005) Ibsen Nórájának utolsó jelenetére utal, amelyben Nóra ráébred, hogy családi életének egész eddigi idillje önbecsapásra és hazugságra épült, ezért elhagyja férjét és gyerekeit, hogy a rákényszerített szerepektől megszabadulva megpróbálja megtalálni önmagát. A darab végén becsapja a kaput, és elmegy, a tettében rejlő összes lehetőség és veszély vállalásával. De vajon hová megy, és milyen feloldást várhatunk ettől a döntéstől?

Ami Ibsen Nórájában annak idején új volt, az ma jórészt magától értetődő: a nő önálló helye a társadalmi és gazdasági életben. Míg Nóra elsősorban emberként kívánja megtalálni helyét a társadalomban, a mai Nóra mindenekelőtt nőként akar érvényesülni. Jól példázza ezt Jens Haaning 33 lány a 9. oldalról (2009/2010) című műve, amelyet a dánokról és a női testhez fűződő kapcsolatukról készült etnográfiai dokumentumnak tekint. A 33 plakáton az Ekstra Bladet dán bulvárlapból kiválasztott 33 amatőr aktmodell fotója és a velük készült interjú látható az interjúk magyar nyelvű fordításával. A magánélet és a nyilvánosság határait összemosó, első pillanatra talán pornográfnak tűnő plakátsorozat közelebbről szemlélve sajátos társadalomrajz, amelyben képet kapunk a dán társadalom egy szegmenséről, arról, hogy a kérdezettek hogyan gondolkodnak magukról, szexualitásról, párkapcsolati-, karrier- és munkaerő-piaci lehetőségeikről.

A városon belüli magán- és közterek között húzódó határokat vizsgálja a Bosch & Fjord művészcsoport Free Zone Budapest (2010) című kiállítási projektje. Vitát kezdeményez a köztérről és annak funkciójáról: mi megengedett és mi nem a közterületeken – és miért / miért nem? A kiállítási projekt közel 50, a közlekedési táblákhoz hasonló táblát foglal magában. A konformitástól való eltérést engedélyező táblák egy részét a kiállítótérben, nagyobb részét pedig Budapest V. és VIII. kerületi közterületein kijelölt úgynevezett szabad zónákban helyezik el a nézők javaslatai alapján. A fehér vonallal jelölt zónán belül megengedett például az alvás, a játék, az imádkozás, egymás meghallgatása, a másság felvállalása, stb. A projekt arra bátorít, hogy a művészetre mint a mindennapi élet formálójára tekintsünk; olyan eszközre, amely segíthet, hogy megváltoztassuk mindennapjainkat, és befolyást gyakorolhassunk a közösségre, amelyben élünk.

Tue Greenfort is bízik abban, hogy a művészet változásokat – ha nem is forradalmi, de fokozatos változásokat – idézhet elő a társadalomban. A felelős gondolkodásra és közvetlen cselekvésre ösztönző gondolat sokszor szatirikus hangvétellel párosul konceptuális műveiben. Kaviár Bár (2007) című műve a veszélyeztetett tokfélék fennmaradásának és a kaviárkereskedelem szabályozásának összefüggéseit vizsgáló installáció. A mű szoros összefüggésbe hozható a dunamenti Budapest életében és kultúrájában egykor fontos szerepet játszó tokfélék, különösképp a viza magyarországi előfordulásának és közép-dunai halászatának történetével, valamint helyi környezetvédő szervezetek tokfélék megmentését célzó programjaival. A Hatalmi játszmák kontextusához igazítva, Tue Greenfort az installáció merőben új változatát készítette el. A neon felirattal jelzett Kaviár Bárban szürreális gipsz halfej utal a vizával kapcsolatos történeti és természetvédelmi referenciákra, míg a vetítés a nagyméretű vásznon a társadalmi-piaci (erő)viszonyok visszatükrözését célozza.

Egészen sajátos módon közelít a gazdasági erőviszonyok változásához a Superflex négyrészes filmje. A gazdasági válság (I-IV. ülés) (2009) a pszichoterápia szemszögéből reflektál a válságra és a gazdasági összeomlás rémképére. Egy hipnotizőr vezet végig legszörnyűbb rémálmainkon, hogy megmutassa a válságban rejlő pszichotikus tartalmakat. A négy ülés során megtapasztalhatjuk a spekuláció és a hatalom varázsát, az irányítás elvesztése miatt érzett félelmet, szorongást és frusztrációt, a gazdasági veszteséget és a személyes katasztrófát.

Mi a kapitalizmus? – teszi fel a kérdést Katya Sander a western-filmek végtelen táját idéző kietlen mezőn az arra sétálóknak. Habár mindegyik válasz más, és különböző összefüggéseket ír le, mindannyian egyszerű, hétköznapi nyelven szólalnak meg, és mondják el, hogy mennyire nehéz „szavakba önteni” a kapitalizmust. A 2003-as videóinstalláció a világ uralkodó gazdasági rendszerének definiálhatatlanságára mutat rá.