Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Látlak című könyvével Vonnák Diána nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat.
Az elismerést ma délután adták át a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, a Nemzeti Táncszínházban. A díjra minden eddiginél több pályázat érkezett, a győztes pénzdíjat, próbafordítást kap, valamint egy több mint 10 millió forint értékű népszerűsítő kampány segíti győztes könyvének pályáját. Vonnák Diána könyve mellett Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell és Borda Réka Égig érő csalán című regénye került az élmezőnybe.
Nyolcadik alkalommal adták át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A Bookline támogatásával 2015-ben indított kezdeményezés célja megmutatni, kik a legerősebb pályakezdő prózaírók, ezzel is népszerűsítve a kortárs irodalmat. Az elmúlt hét évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, illetve tavaly Halász Rita kapta meg az elismerést. 2022-ben a Magvető, a Scolar, a 21. Század Kiadó, a Pesti Kalligram, a Noran Libro és a Jelenkor kiadó könyvei jutottak be a legjobbak közé.
„ Az idei mezőnyben helyet kapott sok más mellett egy ókorrajongó polgárőr krimibe bújtatott szociográfiája, a kis magyar Trainspotting, egy filmrajongó szerző sci-fije, de témát adott a koronavírus-járvány, a szexuális abúzus, a magány, vagy a társadalmi migráció kihívásai is” – mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár igazgatója. “A Margó-díjjal egyrészt szeretnénk megkönnyíteni a pályakezdő író első lépéseit, másrészt fontosnak tartjuk, hogy az olvasók számára láthatóak legyenek ezek az alkotások, mert hiszünk benne, hogy a világunk jobb megértéséhez – többek között ezeket is – olvasni kell” – tette hozzá.
2022-es Margó-díjra minden eddiginél több, összesen 56 pályázat érkezett, amelyből a következő tíz könyvet (bővebben itt olvashat róla) választotta ki a Könyves Magazin szerkesztőiből álló szakmai előzsűri:
Bognár Péter: Hajózni kell, élni nem kell
Borda Réka: Égig érő csalán
Haász János: Apám óriás lesz
Havas Juli: Nincs hold, ha nem nézed
Konrád József: A behajtó
Lichter Péter: Kubrick-akció
Nagy Hajnal Csilla: Hét
Németh Róbert: Nem vagyok itt
Szemethy Orsi: A sikoltó
Vonnák Diána: Látlak
“Látlak. Mondja a cím, és világosan kijelöli, hogy a Vonnák-próza mindig egy én-te viszonyt feltételez, és alapvető eleme a látás, a megfigyelés. Te engemet, én tégedet. De ez nem egy heurisztikus felkiáltás, nem bújócska, és a szövegek sem lepleznek le semmit. Figyelnek. Látnak. Látok. A tengert, a hegyeket, mosolygó gyerekeket, forradalmár ukrán lányt, egy idős nénit, aki folyton beleeszik az ételembe, vagy éppenséggel az ajtón át nézik, ahogy az erkélyen állok, vagy fordítva, én próbálom éppen egy szamár tekintetét elkapni. És egyre több a kérdés. Mit jelent egyáltalán látni valakit? Honnan nézünk? És mit jelent ebben a távolság? Miért gondoljuk, ha látunk valakit vagy valamit, akkor az már megértéssel is jár? Épp a Közel menni című novella világít rá arra a paradoxonra, hiába vagy közel egy eseményhez, például egy forradalom közepén, akkor is kívülálló, idegen maradsz. A megértés nem a távolságról szól.” – mondta laudációjában Gaborják Ádám, a zsűri tagja.
A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem egyedülálló mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Margó-díj kiemelt támogatója, a Bookline idén is 10 millió forinttal járul hozzá a díjazott könyv népszerűsítéséhez, a Konyvesmagazin.hu pedig tárcasorozat lehetőségét ajánlotta fel a szerzőnek. A nyertes a következő évben egy önálló esten is bemutatkozhat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében: a tavalyi győztes Halász Rita önálló estjét október 12-én rendezték meg a Müpában Beck Zoltán és Pálos Hanna közreműködésével.
Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2022. Október 13–16.
Nemzeti Táncszínház, Millenáris Park