Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Szabadi Katalin festőművész legújabb, Hesztia izzó dombjai című tárlatának anyagát a tavasz jegyében válogatta Keresztes Barna, a Cédrus együttes vezetője segítségével.
A képek hangulata a tavasz frissességét, a természet újraéledésének energiáit, és címéhez méltóan Hesztia istennő szent lángját idézi a néző elé. Sok festményt most láthat először a közönség a művész munkái közül.

A 19 órakor kezdődő megnyitón Keresztes Szilvia újságíró megnyitóbeszéde után, 20 órától a Cédrus együttes lép majd fel gyönyörű, fontos élményekről, szeretetről, összetartozásról, a világba való kiterjedésről, istenélményről mesélő muzsikájával a művelődési házban található Forrás kávézóban.





















