Jakatics-Szabó Veronika festményei egy város-világ részei, felvillantott képei és történetei. A festőnő magát „urbanus pictus”-nak, azaz városi festőnek vallja, aki a saját személyes városi élményeit festi a gyerekkor rácsodálkozó elfogulatlanságával, felhasználva akkori emlékeit a városról, így teremtve egy sajátos, városi „magánmitológiát”.

A kiállított művek bizonyos társadalmi léthelyzetekre, érzetekre és hangulatokra reflektálnak, például a felgyorsult élettempóra, a műszaki cikkek hétköznapiságára, és foglalkoznak részben azzal a társadalmi-érzelmi problémával is, hogy a legújabb generáció tagjai, különösen a gyerekek, mennyire mások, mint mi voltunk. Ez a rejtett mondanivaló azonban mindig megbújik a háttérben, mert a hangsúly a képiségen, a képi-festői kifejezésmódon van. Városi - hétköznapi pillanatok tűnnek fel szokatlan nézőpontból, kissé szürrealisztikus, olykor irreális módon. Lírai hangvétel, egy melankolikus, de humorral, iróniával oldott képi motívumrendszer figyelhető meg, amely visszatérő motívumokból álló rendszerből egy saját festői világot teremt.

Jakatics-Szabó Veronika a legfiatalabb generáció ígéretes képviselője, 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, ahol Nagy Gábor és Molnár Sándor voltak a mesterei. 2006-ban Erasmus ösztöndíjjal alkotott Spanyolországban, majd Amadeus alkotói díjban és Köztársasági Ösztöndíjban részesült. Idén beválogatták a nemzetközi Strabag festészeti díj pályázatának legjobb negyven művésze közé. 2008-ban elnyerte a MAOE alkotói ösztöndíját.

Megnyitó: 2009. június 11. 18:00 - Révész Emese, művészettörténész