Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanulmányokat folytass.
Vasárnap folytatódik.
Aki a március 15-i események sodrásában lemaradt a Fehér Béla lebilincselő regényéből készült tévésorozat, a Kossuthkifli első epizódjáról Rudolf Péter rendezésében, az március 20-án, pénteken 20 órától megnézheti az ismétlést a Duna World műsorán, vagy interneten.
Március 22-én, vasárnap a Dunán folytatódik este 20:59-kor a sorozat a második résszel, melyben az utazás első napját követheti nyomon a néző.
A szerelmesek Thalvizer grófnő és a különös, kissé hibbant kocsihajtó, Batykó kíséretében postakocsin indulnak el, hogy a hadszíntérré vált országon át elvigyék a beuglit Debrecenbe, s egyben végére járjanak a rejtélynek. Az úton martalócok támadnak rájuk, majd megmenti őket Badagány, a limlomász, akitől Estilla egy csodálatos kis étüit vásárol, és megismerik a díszes dobozka ősi legendáját is, mely szerint egy elvarázsolt vitéz lakik benne. Az ősmagyar Füzegy szerepében Kovács Lehel látható.
A több mint 100 színészt felvonultató, hatrészes, epizódonként 53 perces kosztümös széria főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos.