A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Az idei évben huszonkilencedik alkalommal rendezik meg 2019. augusztus 16-20. között a Pilisvörösvár legjelentősebb kulturális fesztiválját, a Vörösvári Napokat.
A Vörösvári Napok település egyik legjelentősebb rendezvénye, amelyen kiemelt szerep jut a hagyományőrzésnek és a gasztronómiának.
A DACHSER logisztikai és szállítmányozási vállalat ez évben is részt vesz a programsorozatban, hiszen Pilisvörösvár ad otthont központi telephelyüknek. A DACHSER augusztus 17-én, szombaton, reggel 8 és délután 18 óra között várja a szórakozni vágyókat a Nagy-tó melletti standjánál, ahol az érdeklődők a kitelepülés részeként testközelből szemlélhetnek meg egy hatalmas csereszekrényes kamiont. A kilátogató felnőtteket interaktív DACHSER-kvíz, a gyerekeket pedig kreatív programok várják. Emellett meglepetés ajándékokra is számíthatnak azok, akik a jellegzetes sárga-kék színek irányába indulnak a tóparton!
Interaktív kvízünk akár már most is elérhető egészen a héten péntek éjfélig. Kérjük, mindenki teljes névvel regisztráljon!
https://quizizz.com/admin/quiz/5cd90f01abe020001b5cd5c8
Belépési kód: 223314
A helyes válaszadókat a helyszínen jutalmazzuk!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!