Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
Ismét mindent rendben talált a NÉBIH a tavasszal megrendezett VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes borainak vizsgálata során.
A VinAgora Nemzetközi Borverseny, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságával együttműködve, idén is egyedülálló és úttörő gyakorlattal támogatta a verseny hitelességének további erősítését. A tavaly indult projekt célja idén is annak ellenőrzése volt, hogy a borversenyre benevezett minták megegyeznek-e a piaci forgalomban lévő, kereskedelmi engedélyt kapott tételekkel, vagyis, hogy a termelők nem próbálnak-e „speciális versenymintákkal” jogosulatlan előnyt szerezni piacon lévő boraiknak. A NÉBIH végül a tavalyi évhez hasonlóan 2019-ben is mindent rendben talált a tételek vizsgálata során.
A nemzetközi viszonylatban is különlegesnek számító kezdeményezés során a szervezők véletlenszerűen választották ki a VinAgora több, mint 100 érmet nyert magyar bora közül minden ötödiket. A mintákat ezután a NÉBIH bevizsgálta, majd a kapott analitikai eredményeket összevetette a borverseny nevezési lapján és a tétel forgalomba hozatali engedélyén szereplő adatokkal. Jó hír, hogy a NÉBIH vizsgálata megállapította, hogy az ellenőrzésre került minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezés során megjelölt, illetve forgalomba került borokkal, így visszaélés nem történt. A NÉBIH és a VinAgora vezetősége megerősítette, hogy a jövőben is folytatni kívánják a véletlenszerű ellenőrzéseket.