Badacsony tizedjére is jött, látott, győzött

Február utolsó napján tízedik alkalommal mutatkozott be a Badacsonyi Borvidék a szakmai és nagyközönségnek a budapesti New York Palota Róma termében és annak előterében. Összesen 33 borászat és 10 turisztikai szolgáltató hozta el és mutatta be kínálatát.

„Csaknem 800 vendég látogatta meg a rendezvényt, ami igazi rekordnak számít. Az eseményt széles szakmai és sajtóérdeklődés kísérte” – tájékoztatott Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke, aki szerint a budapesti borvidéki kóstolók közül mindig kiemelkedik ez a rendezvény, részben, mert igazi összefogás és együttgondolkodás jellemzi kezdetektől fogva. A bemutatkozó borászatok és egyéb kiállítók maguk szervezik az eseményt, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület segítségével.

Mind a szakmai meghívottak, mind a nagyközönség részéről nagyon komoly dicséretet kaptak a borászatok által kínált borok. Jelentős minőségi fejlődés tapasztalható az elmúlt 10 évben a Badacsonyi Borvidéken, sőt az is elmondható, hogy ez ma hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő borvidéke. A látogatók örömmel fogadták a badacsonyi nyaralás tervezéséhez szükséges információkat is, ugyanis a borászatok mellett szálláshelyek, vendéglátóhelyek, helyi termékek (kézműves sajtoktól kezdve a házi káposztás rétesen keresztül a helyi piac teljes kínálatáig), valamint programhelyszínek, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bemutatkozott, teljessé téve a Badacsony-élményt.

A szervezők születésnapi meglepetéssel is készültek a látogatók számára: minden vendég egy, a tízedik jubileumi esemény logójával ellátott boros kelyhet és boros dugóból készült kulcstartót kapott ajándékba.

A Vivaldi teremben a rendezvényt kísérő hagyományos mesterkurzusok is teltházzal zajlottak:

Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb tételek és a hozzájuk illő ételek mentén mutatta be a borvidék kiválóságát, dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig az elmúlt 10 év nagy évjárataiban készült borokon keresztül tette ugyanezt.

A látogatók kedvenceket is választhattak: nyereményjáték során a számukra legkedvesebb badacsonyi borászukra és badacsonyi borukra, valamint a kedvenc turisztikai kiállítójukra adhatták le szavazatukat.