Hang-Szer-Szám

2010. januárjától új sorozat várja a Müpában a 6-12 éveseket, amely arra vállalkozik, hogy a zenélés instrumentumait, a hangszereket mutassa be autentikus élőzenével. A sorozat minden félévben adott téma köré gyűjtött hangszerekre, hangszercsoportokra koncentrál - az első félévben a magyar népi hangszerekre.

Januártól áprilisig négy alkalommal találkozhatnak a gyerekek a magyar népi hagyományban használt zeneszerszámok egy-egy jellegzetes képviselőjével: a citerával, a tekerővel, a dudával és a cimbalommal. Az egyes hangszereket a téma legkiválóbb hazai szakértői mutatják be, akik zenésztársaikkal együtt nemcsak magukat az eszközöket, hanem egy-egy magyar tájegység a bemutatkozó hangszerhez kapcsolódó zenéjét is magukkal hozzák a Művészetek Palotája Üvegtermébe.

Rácz Antal, akit nyugodtan nevezhetünk a magyar citerajáték stílusteremtő megújítójának, a citeramuzsika szépségeibe vezeti be a hallgatóságot, a Gereben zenekar közreműködésével. Havasréti Pál a tekerőlant, a népi tekerőmuzsika elismert szakértője, Lányi György a dudazene hazai népszerűsítéséért tett sokat a hangszer újszerű zenekari alkalmazása révén. Mindketten a népzenei és néptáncos hagyományokat ápoló Téka együttes tagjai. A második és harmadik találkozás alkalmával ők kalauzolják a közönséget, többek között olyan kiváló népi muzsikusok közreműködésével, mint a Magyar Tekerőlant Zenekar tagjai, vagy Gadányi Pál és Pál István, akik az eredeti népi dudazene utolsó élő képviselői a Kárpát-medencében. A negyedik koncerten a cimbalomzene hagyományos paraszti rétegeiben és a műzenei alkalmazásaiban egyaránt otthonosan mozgó, világszerte ismert cimbalomművész, Balogh Kálmán mutatja be hangszerét. És mivel a népi hangszeres muzsika elválaszthatatlan a tánctól, a játéktól, a hangszeres bemutatók végén a Hang-szer-szám közönsége táncra is perdülhet, Sándor Ildikó szakavatott vezetésével.

Részletes program:

  • Január 9. Citera - Rácz Antal és a Gereben zenekar
  • Február 13. Tekerőlant - Havasréti Pál és a Magyar Tekerőzenekar tagjai, valamint Vaskó Zsolt - fúvósok, Juhász Erika - ének, Magyar József - dob
  • Március 13. Duda - Lányi György és zenekara
  • Április 24. Cimbalom - Balogh Kálmán és zenekara