A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Karácsonyi rajzpályázatot hirdet a Hagyományok Háza.
A karácsonyi előkészületek négyhetes időszaka az advent, a csendes várakozás, reménykedés, befele fordulás napjai. A közösségi élet természetesen ilyenkor sem szünetel, hiszen ebben az időszakban szerveződnek, készülnek fel a betlehemesek, a kántálók és egyéb karácsonyi játékok előadói.
A Hagyományok Háza idei rajzpályázatának témája a téli házaló népszokások, a Szentcsaládjárás, a pásztorok vesszőhordása, a kántálás (mendikálás), a betlehemezés, a névnapi köszöntés, a regölés vagy az aprószentek napi vesszőzés megjelenítése. A pályázatot négy – óvodás, általános iskolás alsós, általános iskola felsős és középiskolás - korcsoportban hirdették meg. Az A4-es méretben, tetszőleges technikával készített alkotásokat névvel, e-mail címmel, telefonszámmal és a készítő nevével, életkorával ellátva várják a Hagyományok Háza címére, vagy online formában.
A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A pályázati kiírásnak megfelelő alkotások beküldőit emléklappal jutalmazzák. A kiállítás anyaga megjelenik a Hagyományok Háza weboldalán, a nyertes pályázatokat oklevéllel és tárgynyereménnyel is díjazzák, valamint megtekinthetők lesznek a Hagyományok Házában. A mellékelt fotón a tavalyi díjazott pályázat.
A pályamunkák leadási határideje: 2020. december 4.