Egy jól összerakott, kicsit középszerű, bár helyenként vicces horrorfilm. Tinédzserek a főszereplők, azon belül is a lány aki most érkezett az apjával a vidéki kisvárosba, ahol még térerő sincs rendesen. Van egy furcsa szomszédfiú, és van a helyi vagány csávó, aki nem bírja a furcsa szomszéd fiút. Oké, az első klisék már a helyükön, nézzük hogyan tovább.

Január 22-én egy napig ingyenesen tekinthetik meg egy korábbi Nagy Magyar Versek-estet és Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertjét.
AZ ENEMVÉ előadásán világirodalmi klasszikusok szólalnak meg magyarul, több hangon. Többek között Ady Endre, Térey János, Weöres Sándor, Varró Dániel, Petőfi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kovács András Ferenc, Tandori Dezső, Pilinszky János, József Attila, Kányádi Sándor és Csoóri Sándor műveiből olvasnak fel ismert művészek.
Az eseményen közreműködik Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművészek, Járai Márk zenész, Seres Tamás szerkesztő-rendező, Ugron Zsolna író.
Az előadást ezen a linken tekinthetik meg.
A Gryllus70 előadásán a Kaláka együttes alapítójáé, Gryllus Dánielé a főszerep. Az est első részében egy két éve született bibliai lemez, második részében pedig egy, az 1980-as évek közepén íródott dalsorozat hangzik el egyedi hangszerelésben. Az eseményen közreműködik még Apáti Ádám, Becze Gábor, Huszák Zsolt és Pintér Zsolt.
Az előadást ezen a linken tekinthetik meg:
Az ingyenes jegyeket kizárólag pénteken tudják felhasználni és az online kosárba tenni!