KARINTHY100

Június 2-án ünnepelte volna 100. születésnapját Karinthy Ferenc Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, dramaturg.

A jeles évforduló alkalmából két egyfelvonásos darabot tűz műsorra a Kecskeméti Nemzeti Színház és a Karinthy Színház egy kooperáció keretében.

Szente Vajk, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője kezdeményezte a különleges együttműködést a két teátrum között, hogy méltóképp tiszteleghessenek a híres Karinthy-dinasztia különleges tehetségű tagjának írói nagysága előtt.

Két egyfelvonásos darabot tekinthet majd meg a közönség: a Gellérthegyi álmokat és a Dunakanyart. A rendező a Nádasdy Kálmán-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész Nagy Viktor lesz, akinek nevéhez számtalan zenés és prózai produkció sikere köthető országszerte, és a Kecskeméti Nemzeti Színházban is visszatérő alkotó.

A világsikerré vált Gellérthegyi álmokban egy szökött katona és egy üldözött lány találkozásának válunk szemlélőivé. A két idegen az ostrom alatti Budapest romos gellérthegyi villájában botlik egymásba. Miközben félnek a kinti történésektől, egymástól is tartanak, de a helyzetből nincs kiút, tovább nem állhatnak. Ebben a különös közegben lassan szerelem bontakozik ki a két fiatal között, akik közösen építgetett fantáziavilágukba menekülnek. Mialatt rommá lövik a várost, megismerjük a két sorsot, a két embert, bujkálásuk okait, vágyaikat, terveiket, valamint szemtanúi lehetünk egymáshoz fűződő ambivalens érzéseik hullámzásának. Az előadásban a Kaposvári Egyetemen frissen végzett színművészeket, Szabó Dorottyát és Varga-Huszti Mátét láthatják majd a nézők.

A Dunakanyarban ugyancsak egy véletlenszerű találkozást követhetünk nyomon. A Dunakanyar egyik presszójába betoppan egy férfi kávézni. A forró fekete ital elfogyasztása közben beszélgetés formálódik a Vendég és a Kávéfőző között. Hogyan alakul tovább az este? Meddig halad párhuzamosan a két életút? Hajdú Melinda és Aradi Imre, a Kecskeméti Nemzeti Színház társulati tagjai tolmácsolásában megtudjuk.

A két egyfelvonásos darab premierjét a kecskeméti Ruszt József Stúdiószínházban tartják, év végéig itt tekinthető majd meg az előadás. 2022 januárjától pedig a budapesti Karinthy Színház szolgál a produkció otthonául.

A június 2-ai, budapesti sajtótájékoztatón részt vett Karinthy Ferenc unokája - Karinthy Vera - és dédunokái is, betekintést engedve a családi emlékekbe, s bemutatva Cinit (Karinthy Ferenc beceneve) mint családtagot.

Az esemény keretében nemcsak az együttműködést hirdette ki a két teátrum, hanem a Karinthy Színház új igazgatójának kilétét is felfedték. Karinthy Márton halálát követően Bakos-Kiss Gábor állt a fővárosi társulat élére. Nyáron pedig Berettyán Nándor (lásd fotó) veszi át a direktori teendőket, akit a Karinthy Színház új tulajdonosa, a Magyar Teátrumi Társaság kért fel a feladatra.