Életjel

21. ARC közérzeti pályázat.

Ökológiai összeomlás, világjárvány és társadalmi egyenlőtlenségek: az elmúlt egy év alatt mintha az egyiken túl lennénk... Ezért az immár két évtizedes hagyománnyal és komoly ismertséggel rendelkező ARC pályázat és kiállítás az idén felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat. A pályázatok leadási határideje: 2021. július 27. 12:00

Részlet a pályázati kiírásból:

„Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál.

És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből.

Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk.

Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el.

Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk.

Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon.

Alkoss, nevezz, adj életjelet!

Szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon!

Magyarország legnagyobb köztéri kiállítása várja szabad gondolataidat és zseniális vizuális ötleteidet!

Alkoss képet, és pályázz!

Idén már most, a pályázat kiírásának idején eldőlt, hogy Újbuda önkormányzatával együttműködve újból a Bikás parkban mutatják be a kiállítást szeptember közepétől.

Az ARC kedvelői idén is hozzájárulhatnak, hogy egy hagyományosan szabad kiállítás legyen a 21. tárlat! Az ARC pályázati rendszerét az EContest biztosítja.

Közreműködő, további ARCOSTÁRSAK: ÚJBUDA, HVG, Budapest, DELL, Oázis Computer, Wacom, Relatív Reklámügynökség, PDH, Twist Communication, Media1, Kreatív, Funzine, Civil Rádió, Randivonal, szeretlekmagyarorszag.hu, Vipcast, Sziget, Mandala Jógastúdiók, Merida, Medence Csoport, Blup, Hammer Agency, szoftver.hu, Godot Galéria, Merida, Vince Kiadó, BMC, Bortársaság, Club Mate, Zhao Zhou, Radnóti Színház, Sütipont, Maacraft, Honest Toil, Sasplant, civilizacio.net, Einfach Berlin, Protest Box, Líra, Dumaszínház, Budapest Film Zrt.

A pályázattal kapcsolatos minden információ megtalálható a facebook, valamint az arcmagazin weboldalakon.

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!