Franciául beszélő belga filmek hónapja

Ingyenes online filmfesztivál a Festival Scope-on!

A Fêtes de septembre program keretében négy egész estés film, öt dokumentumfilm és öt rövidfilm kölcsönözhető díjmentesen október 21-ig. A programban az elmúlt évek legjelentősebb, franciául beszélő belga alkotásai kaptak helyet olyan rendezőktől, mint a Rég nem szerelem című filmet is jegyző fesztiválkedvenc Joachim Lafosse vagy az underground agymenéseikkel ismertté vált páros, Hélène Cattet és Bruno Forzani.

Az egész estés filmek között szerepel a 2006-ban a Velencei Filmfesztiválon debütált, Isabelle Huppert főszereplésével készült Sárdobálók (Private Property), mely egy kétgyermekes elvált anya kálváriáját mutatja be, ahogyan megpróbálja maga mögött hagyni régi életét. A kivándorlás kérdését boncolgatja a Baden Baden című keserédes vígjáték, melyben egy huszonhat éves fiatal próbál visszailleszkedni szülővárosába egy nyári kiküldetés után. Hélène Cattet és Bruno Forzani avantgárd akciófilmje már a kísérletezőbb darabok sorát erősíti.

A 2018-as Frankofón Filmnapokon is vetített Hullák a napon (Laissez Bronzer Les Cadavres!) egy meghökkentő, gyors montázsokkal és filmtörténeti utalásokkal telepakolt őrület, mely a westernek, a francia új hullám és a jakuzafilmek előtt is tiszteleg. Szintén a nagyjátékfilmes válogatás keretében nézhető meg Marion Hänsel 2006-os A homok hangjai (Sounds of Sand) című drámája, melyben a főhős, a víz nélkül maradt sivatagi faluban élő Rahne és családja útnak indulnak, hogy élhető helyet találjanak maguknak. A homok hangjai a San Sebastian Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol dicséretben részesült.

A játékfilmek mellett öt egész estés dokumentumfilm, többek között az elmúlt évek egyik hangos fesztiválsikere, a modernkori rabszolgaságról szóló Overseas, valamint öt rövidfilm kapott helyett a belga filmhónap kínálatában.

A filmeket a “készlet erejéig” ingyenesen lehet megnézni október 21-ig az  oldalon egyszeri regisztrációt követően eredeti nyelven, angol felirattal.