Az ünnepek alatt is nyitva tart a Cirko-Gejzír

December 24-én és 31-én is nyitva tart, és új bemutatókkal és pezsgővel várja a nézőket a Cirko-Gejzír mozi.

A Cirko-Gejzír mozi a korábbi évek hagyományainak megfelelően december 24-én, karácsony mindkét napján, valamint szilveszter este is nyitva lesz, és új filmekkel várja a filmszerető közönséget. December 24-én és 31-án este pezsgővel is kínálják a nézőket. A moziban mindig meghitt és jó hangulat uralkodik ezeken a napokon, a vendégek, akik közül sokan évről évre visszatérnek, a mozi alapítóival, dolgozóival és önkénteseivel együtt koccinthatnak az új évre és a közösen megélt moziélményre.

A mozi heti premierje a Mese a barátságról című francia film lesz. Ezenkívül premier előtt a berlini Ezüst Medvét nyert, Én vagyok a te embered című, rendkívül szórakoztató német filmet is vetítik, amelynek rendezője az Unorthodox / A másik út c. nagy sikerű sorozat alkotója, Maria Schrader.

Én vagyok a te embered - Német film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2021, 105 perc

Maria Schrader filmje a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be, ahol a főszereplő, Maren Eggert Ezüst Medvét nyert a legjobb színészi alakításért.

Alma a berlini Pergamon Múzeumban dolgozik ókorkutatóként. A főnöke egy nap behívja magához, és alkut ajánl: arra kéri a nőt, hogy vegyen részt egy rendkívüli kísérletben. Ha hajlandó három hétig együtt élni egy humanoid robottal, megkaphatja a kutatási összeget egy régóta tervezett projektjéhez. Alma vonakodva fogadja el a megállapodást, és végül hazaviszi a sármos, brit akcentussal beszélő robotot, Tomot, akinek egyetlen célja van: Alma boldoggá tétele. Minden vélt kívánságát lesi: rózsaszirmos, illatgyertyás fürdőt készít neki, szín szerint rendezi a könyvtárát, és pezsgős reggelivel várja. Alma azonban nem olyan férfira vágyik, aki mindenben kiszolgálja, ezért szeretne minél előbb megszabadulni az idegesítő Tomtól. A robot azonban gyorsan tanul, hamar képes lesz nemet mondani, és a készséges szolgából autonóm személyiséggé kezd válni. A közeli jövőben játszódó film hol kacagtató, hol megrendítő módon feszegeti az örök kérdést: mi az, ami emberré tesz bennünket?

Mese a barátságról - Francia film, eredeti nyelven, magyar felirattal , 2020, 104 perc

   Bérénice Bejo, Vincent Cassel és François Damiens főszereplésével!

Két francia házaspár évek óta tartó barátságát rengeti meg a hír: Léa, aki négyük közül eddig a legvisszafogottabb volt, titokban regényt írt. A könyv hirtelen a bestsellerlisták élére kerül, és hatalmas sikert arat. Az ünneplés helyett azonban a féltékenykedés és intrika veszi át a főszerepet, és megkérdőjeleződik a barátság is: vajon az egyik ember sikere és boldogsága keserűséget okoz a másiknak?   

A mozi műsora megtalálható a weboldalon, online jegyvásárlás is itt lehetséges.

A Cirko-Gejzír mindemellett különleges új moziélményt is kínál: december 31-ig ünnepi különvetítésre lehet igénybe venni a Cirko termeit. Azokat a nézőket várják, akik barátaikkal, családjukkal, tehát szűk körben, biztonságosan, meghitten szeretnének mozizni. Ezeken a vetítéseken is meg lehet nézni például premier előtt az Én vagyok a te embered c. filmet. A különvetítés karácsonyi ajándéknak is tökéletes! További információ ITT található. 

A Cirko-Gejzír mottója: filmet nézni nagy vásznon, együtt az igazi!