Wei Xiang, a hazánkban élő kínai fotóművész legújabb, Színe-java – A szülőváros emléke című kiállítása január 3-tól egy hónapon át tekinthető meg a Foton Galériában.

Wei végezettsége szerint festő, diplomáját festészetből szerezte. Művészi tanulmányai során esztétikai és kompozíciós problémákkal ismerkedett meg. Jártas lett a színtanban, a térérzékeltetésben és a kép konstrukciójának kialakításában. Már ezzel a fajta művészi látásmóddal kezdett el fotózni. Elsősorban az foglalkoztatta, hogyan tehető egyedivé a fotó, milyen eszközzel tudja festőként átértelmezni, kiemelni egy-egy fényképe témáját. Erre a színek, a színezés adta meg számára a választ. De nem fizikai-kémiai vagy digitális eljárással akart színes fotót készíteni, hanem szubjektív saját színezéssel értelmezni a fotók témáját.

Ezért az utóbbi években a festészet különböző formáival kísérletezett a fotóin. Vagy közvetlenül a képek nyomataira festette rá finoman, ahogyan a fényképészek tették száz évvel ezelőtt, vagy pedig vastag olajfestékkel fedte be őket, és csak néhány kiemelt képi elemet tartott meg. Emellett kísérletezett a fényképek papírra és vászonra nyomtatásával is. Olyan vizuális nyelven próbál megszólalni, amely lehetővé teszi, hogy a festészeti technikák elvegyüljenek a fotografikussal. A színhasználattal, vagyis a kiemeléssel a fotó dokumentum értékének megőrzésére, egy szubjektív valóság-interpretációra törekszik. Ezen a kiállításon a fotográfusi és a festészeti munkáinak kombinációját, a kísérleteit mutatja be. Alkotásai fényképek és festmények is egyben, fotográfiai festészetnek nevezi ezeket a próbálkozásokat. A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

“Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a fotográfiával, leginkább a dokumentarista irányzatban leltem rá a fényképezés realista, a valóságot megragadó jellegére. Azonban rájöttem, hogy a valóság kaotikus, a körülöttünk lévő világ rendezetlen, számos zaj, zavaró körülmény okoz fennakadást a képkészítésben. Hiába igyekszem a legjobb szögben és pillanatban exponálni, mégis mikor a fényképezőgép zárja kinyílik, a valóság összes rejtett és látható, kívánt és nemkívánatos eleme rögzül a képen. Később, a fotó megtekintésekor úgy érzem, hogy a természeti, fizikai jelenségek vagy egyszerűen a véletlen olyan zavart hozott létre a képen, amely szétroncsolja azt.”

A fényképezéshez képest a festészet a művész szubjektív eszméinek, gondolatainak a terméke. A festmény témáját, a kompozíciót, a színt az alkotó maga választja meg gondolatai, érzelmei interpretálására. A műteremben az alkotó könnyebben tudja kontrollálni az alkotási folyamatot. Ezzel szemben fotózáskor mindig az orromnál fogva vezet a valós élet.

A kortárs fotográfiai gyakorlatban elterjedt, hogy a digitálisan elkészített fotográfiát digitális eszközökkel manipulálják. A beavatkozással „festményszerű” hatást akarnak elérni, ám ez csak technológia, egyediséget nem kölcsönöz a fényképnek.