A Protokolldesszertek győztese: A Széchenyi Desszert

A Stefánia palotában rendezték hazánk első és egyetlen Protokolldesszert-versenyének döntőjét.

Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) elnöke tavaly született ötlete alapján közösen rendezték a Magyar Cukrász Ipartestület (MCI), a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM), a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a Gróf Széchenyi Család Alapítvány együttműködésében; a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség támogatásában, valamint Nagy István agrárminiszter fővédnökségében az országos Protokolldesszert-verseny döntőjét és eredményhirdetését.

Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Zsiga Tamás HM helyettes államtitkár, Balázs Erdélyi MCI szakmai elnök, Széchenyi Tímea elnök, Hossó Nikoletta NPRSZ elnök, majd Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára nyitotta meg a döntőt. Széchenyi Tímea elnök asszony a Széchenyi-név öregbítéséért és a verseny szervezésében, valamint a protokollszakmáért végzett sokéves munkáját Hossó Nikoletta elnök asszonynak egy különleges Széchenyi-emlékéremmel is megköszönte.

A 27 benevezett alkotásban megjelentek a nemzeti értékek, Hungarikumok és olyan izgalmas alapanyagokat használnak fel a cukrászok, mint a rozmaring, a kamilla, az akácvirág, a Tokaji Aszú, az Egri Bikavér, a füstölt fűszerpaprika és a homoki szarvasgomba. A gyümölcsök közül idén a fürtös meggyé, a szatmári szilváé és a sárgabaracké volt a főszerep.

A zsűri a tányérdesszert kategória győztes alkotását ítélte méltónak, hogy viselje a “Széchenyi” nevet. Az alkotója Varga Ádám, a szombathelyi Mészáros Cukrászda cukrászmestere és a CASINO néven nevezték be a versenyre. A tányérdesszert díszítése és színvilága megpróbálja felidézni a kaszinók színességét, bohémságát és Gróf Széchenyi István kedvelt alapanyagait használták fel, a csokoládét, a kávét, a szilvát és még egy gyógynövénylikőr is megjelenik a tányéron.

Tányérdesszert ketegória:

Aranyérem + Széchenyi Emlékérem, a Széchenyi Desszert cím nyertese:

   CASINO – Varga Ádám Mészáros Cukrászda, Szombathely)

Ezüstérem + Magyar Cukrász Ipartestület workshop nyertese:

   MEGGYES TÁNYÉRDESSZERT – Balogh László Kézműves Cukrászda, Gyula)

Bronzérem + Csokoládé Akadémia tanfolyam nyertese:

   A LEGNAGYOBB… – Tóth Norbert és Görgics Balázs Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Protokollajándék – csomagolható desszertek kategória:

Aranyérem + Széchenyi Emlékérem nyertese:

   ROZMARINGOS SZATMÁRI SZILVÁS BONBON – Dienes Andrea Richness Bonbons & Cakes, Pilisszentiván)

Ezüstérem + Kézműves Cukrászatért Alapítvány tanfolyam nyertese:

   BONBONVÁLOGATÁS 1. – Balogh László Kézműves Cukrászda, Gyula)

Bronzérem + Magyar Cukrász Ipartestület workshop nyertese:

   FŰSZERES-PEZSGŐS LEMON CURD BONBON – Dienes Andrea (Richness Bonbons & Cakes, Pilisszentiván)

Minden mentes desszertek kategória:

Aranyérem + Széchenyi Emlékérem nyertese:

   DESSZERTEK HÍDJA – Benczur Sándor, Marcipán Cukrászda Hódmezővásárhely

Honvédelmi Minisztérium különdíjas:

RUMOS DIÓ MÁLNA VARIÁCIÓKKAL ÉS AKÁCMÉZES-BODZÁS CITROM SORBET-TEL – Lukács Péter (MH BHD Kiemelt Vendéglátást Biztosító Alosztály, Budapest)

Cukrász szakmai zsűri tagjai voltak:

Béres Anett cukrász, a Borkonyha és a Textúra étterem cukrászséfje

Erdélyi Balázs cukrászmester, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke

Füredi Krisztián cukrászmester, a Hisztéria Cukrászdák vezető cukrásza

Vendéglátás szakmai zsűri tagjai voltak:

Gulyás Károly, a Szakácsok Világszövetségének állandó zsűritagja

Kovács László, Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Gundel Károly-díjas szakember

Meskál Tibor, a Corinthia Hotel Budapest Senior Duty Manager, Gundel Károly-díjas szakember

Társadalmi/szervezői zsűri tagjai voltak:

Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete elnöke

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értéktár és Hungarikumok Szövetsége alelnöke

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke