11. Vendégváró Fesztivál a Bethlenben

Szabadkáról érkezik a Kárpát-medence legizgalmasabb műhelyei közül a Vendégváró Fesztivál idei vendége.

A Kosztolányi Dezső Színház előadásait február 17. és február 19. között láthatják a budapesti nézők. A Vendégváró Fesztiválon minden évben egy-egy határon túli, magyar műhely mutatja be produkcióit a VII. kerületi teátrumban, ezzel a repertoárjuk keresztmetszetét tárva a budapesti közönség elé. A Bethlen Téri Színház ezúttal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházt hívta vendégül, akik tabudöntögető és progresszív legjobbjaikkal állnak a színpadra.

„A Bethlen Téri Színház kiemelt célja, hogy a határon túli társulatok megmutathassák értékeiket, művészetüket a fővárosban. Hiszem, hogy így egy még szélesebb képet kaphatunk a magyar kultúráról, arról, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a modern korban a mai embert. Megtiszteltetés, hogy egy határon innen és túl is elismert társulat, mint a Kosztolányi Dezső Színház elfogadta a meghívásunkat és két futó előadásuk mellett egy premierrel is készülnek, amit először itt láthat a budapesti közönség. Korábban is követtem a munkásságukat és bátran állíthatom, hogy az bátor, friss, innovatív, sőt, sokszor tabudöntögető” -mesélte dr. Váczi László, a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója.

A Szerbiából érkező társulat előadásait három napon láthatja a közönség:

Február 17: Lovas Ildikó: Amikor Isten hasba rúg 19:00

„Amikor Isten hasba rúg, megszületik a gyermek. Arra gondoltam, hogy Isten hasba rúgott és tévedett, mert angyalt akart küldeni, de kobold bújt elő. Azonban nem tévedett az Isten, mert angyalt és koboldot szánt nekem. Egy angyalt és koboldot, egymásba gabalyodó különös lények, ezektől lett két ember a fiam. Két ember. És különleges.” (Lovas Ildikó)

Játsszák: 

Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Ozsvár Róbert, Verebes Andrea

Rendező: Urbán András

Február 18: Az Úr nevében 19:00  (lásd fotó)

Egy politikailag brutálisan inkorrekt előadás

Kereszténység és iszlám.

Kerítés és európai demokrácia.

Férfiak és nők.

Szerelem és szenvedély.

Szerelem és gyűlölet.

Szenvedélyes gyűlölet.

Játsszák:

Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese

Rendező: Urbán András

Február 19: Gunilla Boëthius: A föld fia 19:00

A fák csillogva, zörögve mozognak a sötétben. Suttogó és visszhangzó kiáltások hallatszanak felőlük: „Mama, mama, mama!”

Björn és Anja az erdőben. Björn szereti a madarakat. Anja gyereket akar. Az erdőben megfogan Kalle. A szülés pillanatában a fák megelevenednek, az ég elsötétül. Kalle félig a földbe ásva születik. Sem Björn, sem Anja nem tudja kimozdítani onnan. Talán gyökerei vannak, és nem lábai. Hideg telek és könyörtelen fagyok jönnek. Björn, Anja és Kalle az erdőben. Björn szerette a madarakat, Anja gyereket akart, Kalle növekszik a földben.

A drámát Szappanos Gábor fordította.

Játsszák:

Anja: Fülöp Tímea, Björn: Kucsov Borisz, Kalle: Mészáros Gábor, Nagymama: Verebes Andrea, Kurt: Búbos Dávid

Rendező: Hegymegi Máté

A fesztivál kedvezményes jegyárakkal várja a látogatóit:

Jegyár: 3500 Ft,  Diák, nyugdíjas jegy, kerületi és támogatói kedvezményes jegy: 2800 Ft,   szakmai jegy: 2500 Ft,  Hungary Card 40%-os kedvezmény: 2100 Ft

A fesztiváljegyek csak különböző előadásokra használhatók fel.

Részletes tájékoztatást a további különleges kedvezményekről, a programról és az előadásokról a weboldalon olvashatnak.