Fürdőztek, háziállatot tarthattak, sőt kapcsolatuk is lehetett a római katonáknak.

Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép – a tulajdonságok, amelyek szinte mitológiai jelképpé emelték a római legionáriusokat, akik nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. De vajon kik álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? Ezt a különleges témát és a mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm is, amely nálunk 2023. október 8-án és 15-én vasárnap 21 órakor debütál a Viasat History műsorán (előzetese ITT).  Kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek – a közelmúlt ásatási eredményei alapján szórakoztak, torzsalkodtak és akár még családot is alapítottak, csak titokban…

Ha egy fiatal férfi legionáriusnak állt, azzal 25 évre elkötelezte magát a Birodalomnak, és nem mellesleg a bőrét vitte vásárra. Cserébe viszont megbecsülést és stabil bevételt kapott, no meg a kaland, a csaták és a dicsőség ígéretét. A Birodalom első két évszázada, a Pax Romana idején a háborúk kockázata viszonylag alacsony volt, de a 7 500 km hosszú határt azért meg kellett védeni. Augustus idején a római hadsereg 300 000 főből állt, szóval legionáriusokra békeidőben is nagy szükség volt. De nem állhatott be bárki a seregbe: a jelentkezőknek komoly próbákon kellett átesniük, amely kiszűrte a nem megfelelő fizikummal és morállal rendelkezőket. Aki átment a vizsgán, arra komoly kiképzés várt, majd jó eséllyel kivezényelték a Birodalom határvidékére egy távoli erődítménybe.

Az egyik ilyen erődítmény Vindolanda Észak-Angliában, amit Hadrianus fala mentén húztak fel, és amely három évszázadon keresztül római fennhatóság alá tartozott. Ezen a helyen számos ásatás folyt, és az évek során több mint 2000 fából készült, tintával teleírt táblát találtak. Ezek otthonról küldött levelek voltak, melyek a határ mentén állomásozó katonák hogyléte felől érdeklődtek, hozzájuk pedig mindenféle használati tárgyat – ruházatot, zoknit, alsónadrágot stb. – is csomagolhattak az otthoniak, akik ezek szerint nem veszítették el teljesen a kapcsolatot a legionáriusnak állt ifjakkal.

Egy római katona 1 200 szeszterciuszt, azaz mai pénzben mérve nagyjából 350.000 Ft-ot keresett évente, amelyből levonásra került a felszerelése és az elesége ára (fejenként akár napi egy kilogramm kenyeret és rengeteg húst fogyasztottak). Az erődítmények körül számos kisváros prosperált az ellátmányok gyártásából, piacok fenntartásából, no meg a katonák szórakoztatásából üzemeltetett tavernákból és fürdőkből. 

A katonák minden nap edzettek, gyakorolták a hosszú gyaloglásokat is, méghozzá teljes menetfelszerelésben, ami nem ritkán 40 kilogrammot nyomott. Egy ilyen gyakorlat során a légió 6-8 km/h sebességgel trappolta végig a napi penzumot, ami akár 30 kilométerre is rúghatott – mindezt szandálban, amit viszont úgy alakítottak ki, hogy mindenféle terepen használható legyen. Nagyjából 5500 kalóriát égettek el egy ilyen akció során, szóval a fizikumuk valószínűleg az atlétákhoz hasonlított.

Ugyan a katonáknak tilos volt házasodni, de ettől még lehettek kapcsolataik, sőt akár gyerekeik is! Hivatalossá mindez azonban csak a 25 éves szolgálati idő leteltével válhatott, addig a párokat csak „megtűrték” (de saját lakhelyet kaptak az erődítményeken belül). Leletek szerint a katonák háziállatokat – kutyákat és macskákat – is tartottak, kisebb oltárokat emeltek és istenekhez imádkoztak, hogy óvják meg őket. A légió tehát közel sem az a lelketlen hadigépezet volt, ahogy általában ábrázolni szokás: a legionáriusok is emberek voltak vágyakkal, félelmekkel, kapcsolatokkal. Egyszerre voltak harcosok és családapák, és valószínűleg egy idő után ők is számolták a napokat a 25 éves szolgálatukból, hogy amikor az letelt, akkor a mundért hátrahagyva a családjuknak élhessenek.