Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Az alkotók országszerte mesélnek a film kulisszatitkairól.
November 9-től Hajduk Károly, Mácsai Pál, Váradi Gergely, Péterfy Bori és Varga-Járó Sára főszereplésével kerül a hazai mozikba Tóth Barnabás új filmje, a Mesterjátszma. Az alkotók országszerte mesélnek a film kulisszatitkairól – Budapest mellett Győrben, Kecskeméten, Békéscsabán, Szombathelyen, Szegeden, Szentendrén és Szolnokon is közönségtalálkozókkal várják a váratlan fordulatokkal teli mozifilm nézőit.
Az idehaza a Cinefesten bemutatkozó és ott rögtön közönségdíjat nyerő Mesterjátszma Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja. A történet szerint Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot ‘56 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, melyek útját B-ből, a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, melyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.
Az Oscar shortlistjéig jutó Akik maradtak után a rendező újra együtt dolgozott Hajduk Károllyal a Mesterjátszmában – az összeszokott pároshoz olyan kiváló színészek csatlakoztak, mint A besúgóval ismertté vált Váradi Gergely, az ország kedvence, Mácsai Pál, (lásd fotó) vagy az énekesként és színészként is egyaránt népszerű Péterfy Bori. Az ismert arcok mellett egy ifjú tehetség is bemutatkozik a filmvásznon: Varga-Járó Sára rögtön főszereppel bizonyította rátermettségét. Előzetes itt.
A filmet országszerte közönségtalálkozók kísérik, ahol a nézők közvetlenül az alkotókat faggathatjták a Mesterjátszma kulisszatitkairól. November 9-én a Puskin Moziban Szalai Károly vágó és Lisztes Linda, november 9-én a győri Rómer Házban Tóth Barnabás és Hajduk Károly, november 11-én a Cinema City Mammutban Hajduk Károly, november 12-én a Művész Moziban Tóth Barnabás és Váradi Gergely, november 14-én a kecskeméti Otthon Moziban Tóth Barnabás és Varga-Járó Sára, november 16-án a békéscsabai Center Moziban Tóth Barnabás és Hajduk Károly, november 17-én az ETELE Cinemában Tóth Barnabás és Péterfy Bori, november 21-én a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban Tóth Barnabás és Lisztes Linda online, november 24-én a szegedi Belvárosi Moziban Tóth Barnabás és Varga-Járó Sára, november 24-én a Premier Kultcaféban Szurmay-Palotai Piroska sakkszakértő, Lisztes Linda és Fonyódi Tibor, forgatókönyvíró, november 25-én a Cinema City Westendben Mácsai Pál, november 30-án a szentendrei P'Art Moziban Tóth Barnabás és Hajduk Károly, december 1-jén a szolnoki Tisza P'Art Moziban pedig Tóth Barnabás és David Yengibarian, a film egyik kiemelt szereplője lesznek a vendégek.
A Mesterjátszma című pszichothriller rendezője Tóth Barnabás, írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám, Agnes Fernandes és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor. A film sakkszakértője Szurmay-Palotai Piroska női FIDE-mester. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az Origo Film Group Zrt. támogatásával, az Innoplay produkciójában és Romwalter Judit koproducer jóvoltából a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült. A film 2023. november 9-én a JUNO11 Distribution forgalmazásában kerül a hazai mozikba.
A filmet kísérő események teljes listája megtalálható a Facebookon és az eletedmozija weboldalon.