Hamarosan nyílik a Hegyalja

Az ország nagy részén kihirdetett hőségriadó Tokajra nem vonatkozik: pont megfelelő az idő a bikinihez, a fesztiválozók a Tisza-parti plázson várják az esti koncerteket, amelyek között igazi magyar csemegék szerepelnek, a brit nu-jazz fenomén, a Herbaliser mellett.

A 11. Hegyalja Fesztivál a két évvel ezelőtti utolsó közös buli után stílusosan újra Lugosi Lacával együtt színpadra lépő Ős-Beatrice örömzenéjével indul. 
Kapunyitás fél hatkor, hattól pedig indul a négy napos zúzás, strandolással, evezéssel, borral, fröccsel, sörrel, és persze jobbnál jobb zenékkel.
Az első nap a Hegyalján persze nem csak azoknak tartogat izgalmakat, akik fürdőruhás lányokban vagy izmos férfi felsőtestekben szeretnének gyönyörködni a Tisza-parton, hanem azoknak is, akik egyedülálló zenei különlegességekre éhesek. A Beatrice legendás gitárosa és a nemzet csótánya már úton vannak Tokajba, hogy egy tál bográcsos backstage marhapörkölt után hangoljanak az esti bulira. A koncertre igyekvők ismételjék át a Nagyvárosi farkas és a Jerikó szövegeit, ezek a kultikus számok ugyanis biztosan szerepelnek Feróék mai repertoárjában.
Jut még múltidézés és rocklegenda a Ricsén kívül is az első napra: este kilenctől a Tátrai Band foglalja el a nagyszínpadot, ezen a nyáron egyedül a Hegyalján.
A Hegyalján már ma sem csak magyar zenészek bulijaira számíthatnak a fesztiválozók: a finn Disco Ensemble az indie rajongók szívét dobogtatja majd meg energikus és gyors zenéjével. A Herbaliser brit duója pedig igazán nagy dobásra készül: először a Hegyalján mutatja meg magát a magyar közönségnek teljes zenekari felállásban.

TRENDY FOLK

A Malátabárba a BPstreet varázsolja majd a felturbózott és huszonegyedik századira szabott magyar népmesék vizuális világát a Csík Zenekar és a Hegyalja közönsége köré. A formák, színek minták a szintén ma fellépő Neonál, legalábbis az énekes Kőváry Peti testén, mutatós tetoválásokként szintén nagy szerepet kapnak, ahogy a minőségi magyar zene is.

KAPUNYITÁS

A kempingekben egyre több hegyaljás ver sátrat, több ezren várják már az első nap fellépőit a színpadokra. A nyitás a hivatalosan meghirdetett négy órához képest fél hatkor lesz. A koncertek este hatkor kezdődnek. Aki most elindul, akár még Budapestről is pont ideér az első koncertekre.

A HEGYALJA IDÉN

Közel kétszáz fellépő, 10 színpad, pálinkás jóreggeltek a Tisza-parton: a Hegyalja nem pusztán Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Hegyalja idén is a nyaralni vágyó fesztiválozók kedvenc helyének ígérkezik: új csónakkikötő, vezetett és kötetlen kenutúrák, strand várja őket a fesztivál Tisza-parti területén.
Esténként a Motörhead, a Groove Armada, Roots Manuva, a Funeral for a Friend, az Ektomorf, a Meshuggah, The Herbaliser, Goldie és még sokan mások gondoskodnak a hamisítatlan Hegyalja hangulatról. A hazaiak közül a Budapest Bártól, a Csík Zenekaron, a Kispál és Kiscsillagon, a Quimbyn és a Belgán át egészen a Subscribe-ig, a The Kollin-ig vagy akár a The Idoru-ig mindenki ott lesz a Hegy’-en. Csemegének két hazai legendát: Ákost és a Tátrai Bandet ajánlunk, ráadásnak pedig a finn Disco Ensemble-t!
A Hegyalja csak egy ugrás: Budapesttől szűk három óra vonattal vagy autóval – és máris a nyár legizgalmasabb forgatagának közepébe érkeznek a fesztiválozók, ahol a metál éppúgy jelen van, mint a világzene és az elektronikus zene.