Még ha nem is láttad a 30 évvel ezelőtti feldolgozását a történetnek, a cím és a plakát alapján egy sötét, horrorisztikus, véres filmre számítanál. Nem tévedsz. Ez adja a keretét ennek a 2024-es Rómeó és Júliának.

És a sok gyilkolás, lövöldözés, kardozás közben egy gyönyörű szerelmesfilmet látunk. Egy agyontetovált, társadalom peremén élő hányatott sorsú erőszakos különccel azonosulunk, és elhisszük, hogy egy elkényeztetett újgazdag különlegesen gyönyörű lánnyal egymásba szeretnek. Meg rengeteget drogoznak. A legklasszikusabb történeti séma: Fiú találkozik a lánnyal, fiú megszerzi a lányt, fiú elveszíti a lányt, fiúnak vissza kell szereznie a lányt. Igaz, az “elveszti” ás “visszaszerzi” szavak elég áttételesen írják le, hogy valójában mi történik, és a szpojler-érzékenyek miatt ki lehetne hagyni, de hülyeség lenne: A lány meghal, és fel kell támasztani. 

Persze nem lenne érdekes a lány, ha nem lenne sötét titka, ezzel hozza be a film az okkult vonalat, amit megspékel egy túlvilági körúttal. Megtanuljuk a régi-új szabályokat a holtak pokolra jutásával, vagy a köztes térben való megrekedésével kapcsolatban. Aminek – mily meglepő – köze van a hollókhoz.

A fiú pedig rendíthetetlenül tör előre, és amikor kell, akkor meghozza a méltó áldozatot a szerelméért, a szerelem eszméjéért. Mint ahogy Rómeó tette a Júlia iránt érzett szerelméért. Csak ötven hektoliter vérrel több folyik ki közben.

Tisztességesen megcsinált film, ha képesek vagyunk a sznobságunkat otthon felejteni, és nem hasonlítgatni a Brandon Lee féle korábbi feldolgozásra, akkor egy spirituális utazáson vehetünk részt a moziterem sötétjében, aminek minden állomásán és megállóhelyén magunk mögött hagyunk egy tucat hullát.