Animáció nemcsak gyerekeknek - Tintin kalandjai

Steven Spielberg nem túl fiatal kora ellenére, ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Olyat készített, amit eddig még sosem, mégis sikerrel vette az akadályt. Sőt! Animációs filmet tervezett, így végre teljes mértékben engedhette szárnyalni a fantáziáját.

Az igaz, hogy nagyon nem tudott mellé nyúlni, hiszen Tintin figuráját keltette életre. Az oknyomozó újságíró figurája, oldalán a kis fehér terrierrel nem Spielberg „találmánya”. Tintin már képregények és rajzfilmsorozat keretein belül is óriási népszerűségnek örvend Amerikában és Európában egyaránt. Én magam is kedvelem őt, így egy kicsit feszélyezve ültem be a moziba. Egy ismert karakter „feldolgozásában” ugyanis az a veszélyes, ha annyira mellélövünk vele, mint a 2011-es Hupikék törpikék alkotói. De szerencsére nem ez történt, elégedetten és jó érzéssel távoztam a moziból.

A moziból hazafelé azon kezdtem töprengeni, vajon ebben a cikkben milyen korcsoportnak, vagy egyáltalán kiknek ajánlom majd a filmet. Animációs jellege miatt nyilván a gyerekek jutottak eszembe rögtön, aztán az, hogy nem feltétlenül szükséges egy 6-8-10 éves gyereknek megnézni egy filmet, ahol az üldözések, a gépfegyverrel való lövöldözés, az emberrablás vagy éppen az alkoholizmus a téma. Arra gondoltam, hogy akciódús mivolta miatt, majd a pasiknak (értsd nem túl idős kb. 16-25 éves hímnemű emberek) ajánlom. De nem tudom, mit szólnak egy olyan filmhez, ahol a legdurvább káromkodás az, hogy „szent szatyor”. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy azoknak ajánlom a filmet, akik szeretik Steven Spielberget, vagy az Indiana Jones filmeket. Vagy azoknak, akik szerették a Tintin sorozatot, vagy a képregényt. Továbbá azoknak, akik kiskorukban (vagy akár még most) is szerettek volna egy nyomozó vagy egy oknyomozó újságíró bőrébe bújni. De leginkább azoknak, akik szeretik, ha egy film látványos, és izgalmas. Nekem valószínűleg azért tetszett a film, mert ezekből több kategóriába is beleillek, persze nem árulom el, hogy melyik(ek)be...

Tintin kalandjai ezúttal egy hajó körül forognak. Egy bazárban vásárol meg egy hajómodellt, ami fenekestül forgatja fel az életét. Rögtön a piacon ketten is megakarják vásárolni tőle a makettet. Tintin (Jamie Bell) nem adja el, bármennyire sokat ajánlanak is érte. A sokat tapasztalt Tintin nyomozásba kezd a hajó titkát illetően. Elrabolják tőle a hajót, majd Őt magát is leütik és egy faládába gyömöszölik. Egy hajón tér magához, ahol sikerül kiszöknie (kiskutyájának köszönhetően) a ketrecből, ahova bezárták. Mivel Tintinnek már van tapasztalata az ilyesmiben a raktárból is megszökik és a hajó kapitányának szobájába jut. Haddock kapitány (Andy Serkis), finoman szólva is szeret a pohár fenekére nézni, mondhatjuk, hogy alkoholista.

Tintin és Haddock együtt szöknek meg az egyik mentőhajóval. Rájönnek, hogy a férfi (Daniel Craig), aki Tintint elrabolta és Haddockot foglyul ejtette miben sántikál. Kincset keres, méghozzá a kapitány felmenőinek a kincsét. Ehhez kell neki a három egyforma hajómodell (azokban vannak a titkos tekercsek).

Nem szeretném elárulni az egész történetet, mert akkor lelőném a poént. Ráadásul rendkívül izgalmas kalandokba keveredik Tintin és a kapitány. Lesz itt üldözés, lövöldözés, menekülés, minden, amit csak el tudtok képzelni (vagy amit még elképzelni se lehet).

Spielberg évek óta tervezte, hogy mozifilmet készít Tintin kalandjaiból, de valamiért mindig elmaradt ennek megvalósítása. Amikor ismét felmerült benne a gondolat, akkor még élőszereplős filmet tervezett. Peter Jackson meggyőzte, hogy motion capture technikával készítsék el a riporter fiú kalandjait, ezzel teljesen animálttá téve azt. Spielberg vonakodott egy kicsit, hiszen sosem készített még teljesen animált filmet. Végül bevállalta, és milyen jól tette.

Ha adhatok egy tanácsot, aki teheti 3D-ben nézze meg a filmet, mert elképesztő effektek vannak benne. Azt hiszem, hogy Spielberg-éknek nincs miért szégyenkezni, sőt valószínűleg a képregények , és magának Tintinnek a szülőatyjának, Hergé-nek is tetszene az alkotás. A film befejezése egyébként eléggé elvarratlan, ez annak köszönhető, hogy lesz folytatása. A hírek szerint azt már, nem Spielberg, hanem Peter Jackson készíti majd.

9/10 pont

Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin) - amerikai-új-zélandi-belga animációs film, 96 perc, 2011
Rendező: Steven Spielberg
Szereplők: Jamie Bell, Daniel Craig, Andy Serkis, Simon Pegg, Nick Frost