Iron Maiden élő koncertfelvétel – En Vivo

Március 26-án jelenik meg az Iron Maiden élő koncertfelvétele Blu-Ray-en, 2DVD-s szettben és dupla CD albumon.

Az “En Vivo!”-t április 10-én rögzítették a santiagoi Nemzeti Stadionban több mint 50,000 eksztatikus Iron Maiden rajongónak adott koncerten. Az esemény a Round The World In 66 Days - The Final Frontier World Tour egyik állomása volt. A banda ezúttal egy igazán pazar koncertet adott a legendás latin szenvedélyű chilei közönségnek: látványos háttérrel, a zenészek dinamikus játékával és Eddie döbbenetes látványával ebben a show-ban benne volt a 2011-es Iron Maiden szíve-lelke.

2012. március 7. 13:03 - Iron Maiden: En Vivo! ©Iron Maiden: En Vivo!

A basszusgitáros/alapítótag, Steve Harris a következőképpen kommentálta az eseményt: “A The Final Frontier Tour, amit Dél-Amerikában filmre is vettünk, nagyon fontos volt nekem. Amikor a világ ezen a részén vagyunk, heves fogadtatásukkal özönlenek el minket a rajongóink. Ezt próbáltuk meg viszonozni azzal, hogy itt forgattunk. Hosszas fontolgatás után választottuk ki a santiagoi prudukciónkat, mert úgy éreztük, ez sikerült az egyik legjobban, ráadásul az egész turné és a rangos Nemzeti Stadion-ban való szereplés határkő volt számunkra. Tudott dolog, hogy hosszú idő eltelt mire először koncertet adtunk Chile-ben, és mikor eljutottunk oda, annyira fenomenális fogadtatásban volt részünk, hogy újra és újra vissza kellett térnünk, és minden alkalommal egyre jobban és jobban éreztünk ott magunkat.
Ezen a show-n bemutatkozott a gigantikus nagyságú új Eddie is. Elvileg a turné európai szakasza előtt nem debütált volna az újjászületett Eddie, de végül sikerült időben átszállítanunk a tengeren egy speciális óriás konténerben a dél-amerikai dátumok végére, szóval nagyszerű, hogy így végül halhatatlanná tudtuk tenni ‘Őt’ a DVD-nken.”

A koncertet digitálisan rögzítették 22HD kamerával, és levegőben mozgó (octocam) kamerákkal, melyekkel felülről is fel tudták venni a tömeget. Sztereóban és 5.1-es is hanggal felvették a produkciót, a mixet pedig Kevin “Caveman’ Shirley készítette, az Iron producere. Mindez remekül kidomborítja a hangulatát ennek a lenyűgöző show-nak.

A sűrűn kihasznált osztott képernyőkön a közönség közelről tudta követni a tagok játékát, a szett lista pedig szinte átmenet nélkül sorakoztatta fel a Maiden legutóbbi stúióalbumának, a 2010-es The Final Frontier-nek a dalait, valamint a hatalmas és változatos katalógus legkedveltebb szerzeményeit.

A DVD második lemeze egy bónusz lemez, ami tartalmaz egy 88 perces dokumentumfilmet Behind the Beast címen. Ez is egy teljes produkció a Maiden saját, Andy Matthews vezénylete alatt álló háttércsapatáról. A bónusz film célja, hogy egy igényes házimozi keretében bemutassa a rajongóknak, hogy hogyan áll össze egy ilyen turné, és mi folyik a színfalak mögött. Az anyag a világ egyik legüdvözöltebb és legnagyobbra törő turnéjának nem éppen hétköznapi történetét taglalja, jól illusztrálva a Maiden Killer Krew napról napra történő életét, és az előttük álló feladatok komplexitását. A hozzáértés és tapasztalat, a problémamegoldás és sikeresség, valamint a bevállalt mérhetetlen nehézségek kelnek életre a napról napra közvetített háttérmunka során: hangosítás, fények, színpadmesterség, produkció és szett design. A DVD-n találunk interjúkat is az Iron Maiden csapattagokkal, akik élvezetes anekdotákat is mesélnek a bandáról és a rajongóikról. A bónusz lemezen megtaláljuk a hosszú verzióját a “Satellite 15…The Final Frontier” promo videónak, és egy werkfilmet ugyanezen a címen, valamint a nyitó képsorait a The Final Frontier World Tour-nak.

Ráadásnak 2 DVD-s Blue-Ray-en és limitált kiadású dupla DVD-n (fém DVD tokban), valamint dupla bakelit-en is is elérhető lesz az EN VIVO!. Emellett megjelenik a hagyományos 2 CD-s audio album, és mind a hang, mind a videóanyag természetesen elérhető lesz digitálisan is.

A Maiden “Final Frontier World Tour 2010-11” során a banda körberepülte a világot az egyéni igényeikre szabott Boeing 757-tel, azaz Ed Force One-nal, amit ezúttal is nem más, mint a banda énekese, Bruce Dickinson vezetett el összesen 98 show helyszínére, 36 országba több mint 2 millió rajongó elé szállítva az együttest.