Költészet Világnapja

Beszélgetés Weiler Péter festőművésszel.

Magyarország idén először csatlakozott a Julius Meinl nemzetközi kezdeményezéséhez, miszerint 2015. március 21-én, szombaton a Költészet Világnapján, bárki verssel vagy idézettel fizethet kávéjáért, a felhívásban megjelölt éttermekben és kávézókban.

A felhívás apropóján Weiler Péter festőművésszel beszélgettek művészetről, inspirációról és természetesen a kávézásról. A művészt elsősorban az élet és az emberek inspirálják, de elmondása szerint a kávé az, amely abban segíti, hogy a különböző történetek a hétköznapokban eljuthassanak hozzá.

„A képzeletemmel kiegészítem a valóságot, de mindehhez kell, hogy a nap minden órájában a lehető legtöbb dolog történjen velem.”

Régen az írók, költők, művészek elsősorban a kávéházakban kaptak ihletet. Szerinted mi az, ami egy mai művészt igazán inspirál?
A kávéház a társasági élet egyik fóruma volt anno, és most is előszeretettel szervezünk meg egy kávé mellé találkozót a barátokkal. Inspirálni pedig a másik ember tudja leginkább a művészt. Minden jelentős műalkotás mögött az emberi természet, történetek, érzelmek állnak. Az élet, az ember inspirál engem is, és a kávé segíti, hogy a hétköznapokban ezek a történetek eljussanak hozzám. Ma nyilván az internet korában már sokkal több csatornán érheti impresszió a művészt, de egy finom kávé mellett mégis jobb értesülni a világ dolgairól.

Te honnan gyűjtesz új ötleteket?
Utazások alkalmával vagyok a legnyitottabb a világra. Az ember óhatatlanul átszellemül, és észreveszi a legkisebb dolgokat is. Amúgy Budapesten is nagyon sok emberrel szoktam találkozni, meghallgatom az életüket, nézem a mozdulataikat, ruháikat, és a leghétköznapibb dolgokból is képet tudok varázsolni, ha elveszem a felesleges dolgokat.

A képeidet rendszeresen látni mozgalmas fesztiválokon, rendezvényeken. Mikor tudod legjobban megörökíteni a pillanatot? Amikor egy fesztiválon vagy és sok ember nyüzsög körülötted, vagy sokkal inkább, ha egyedül vagy valahol és csak „megfigyeled a világot”?
Az egyedüllét az alkotás pillanatában lehet könnyebbség, bár engem az sem zavar, ha éppen rajzolás közben zajlik körülöttem az élet. Az ihlethez pedig kifejezetten szükséges, hogy minél inkább nyüzsgésben éljek. Az élet szüli a történeteket, és így a képeimet is. A képzeletemmel kiegészítem a valóságot, de mindehhez kell, hogy a nap minden órájában a lehető legtöbb dolog történjen velem. Örökmozgó vagyok, és állandóan kell, hogy valamit csináljak. Nem tudok megállni, leülni és elmélkedni, versenyt futok az idővel, hogy minél többet lássak, halljak.

Szeretsz kávéházakba járni?
Nincs olyan hét, hogy ne járnék többször is kávézókban. Van néhány kedvencem, ahol már cukor nélkül is meg tudom inni a kávét :) Nagyon édesszájú vagyok, és egyik nap rácsodálkoztam, hogy oh, ez a kávé önmagában annyira finom és selymes, hogy kár a cukorral elrontani. Nyitott vagyok a modern, kicsi, klasszikus nagy, és a kávéház kultúra minden formájára. Jó látni, hogy Budapesten egyre inkább nyitnak a trendi és kiváló minőségű helyek.
A képeid között akarva akaratlanul is megakadt a szemünk Réz András kávézós festményén.  Mesélnél a közös munkáról? Miért pont kávézás lett a fő téma?
Réz András könyvéhez készítettem illusztrációkat, és a lakásán jártam az ötleteimet egyeztetni. Nála is központi szerepet élvez a kávé a reggelekben, jó volt látni, hogy milyen műgonddal készíti el, a hörpintésnyi sűrű ristrettot. Akkor bevillant, hogy lennie kell majd egy képnek, amin András kávét iszik. De ettől még nem lett volna belőle kép, a pici „smiley” a csésze alján a lényeg, ettől az apróságtól kezd el a kompozíció élni.

Van kedvenc idézeted?
Én szeretem a provokatív idézeteket, lássuk, mi jut eszembe:
Andy Warhol: „Art is what you can get away with” azaz „Bármi művészet, amit meg lehet úszni”
Banksy: “There's nothing more dangerous than someone who wants to make the world a better place.” azaz „Nincs annál veszélyesebb, mint amikor valaki meg akarja váltani a világot.”
Banksy: “People who get up early in the morning cause war, death and famine.”  azaz „Akik korán kelnek háborút éhséget és halált hoznak.”