Indul az idén két naposra bővült Visegrock fesztivál

Június második hétvégéjén startol a 2016-os Visegrock.

A festői, Duna-parti környezetben immár harmadízben dörrennek meg a gitárok, csendülnek fel a rock megunhatatlan örökzöldjei, illetve újabb sikerdalai neves előadók tolmácsolásában. Ezúttal két estét is a bográcsok mellett, illetve a színpad előtt tölthet a kulináris és zenei élvezetekre éhes nagyérdemű.

Sorrendben a harmadik Visegrock fesztiválon két napon keresztül kilenc zenekar verseng a közönség kegyeiért. Idén beteljesül a 2014-ben megálmodott, ám soha ki nem mondott gondolat, miszerint három egymást követő esztendőben ismét színpadra lépnek a legendás Fekete Bárányok rocksztárjai. A sort (és a Visegrock fesztivált) Hobo és Bandája nyitotta az akkor harminc éves Vadászat felújított koncertelőadásával, majd a következő nyáron a P.Mobil mutatta be a Farkasok völgye – Kárpát-medence című új albumát. Idén június 11-én (szombaton) este ½ 10 től pedig Nagy Feró és a Beatrice hozza el – mint legutóbbi kiadványuk címe jelzi – a vidámságot és a rock and rollt. 

A fesztivál sikereire jellemző, hogy 2016-ban immár két naposra bővül a kínálat, persze a szombati napon a hagyományos vadhúsfőző versennyel, amelynek eredményhirdetésére 17.30 órakor, a zenei programok kezdete előtt kerül sor. Ám ahhoz vállalkozó kedvű és konyhaművészeti vénával megáldott alkalmi szakácsokra lesz szükség, és akiknek a jelentkezését 2016. június 5-én éjfélig várták.

A fesztivál első napján, 2016. június 10-én, pénteken a blues-muzsikáé a főszerep. 18 órától egy teljes órára a budapesti BluesSteel hozza el a visegrádi Duna-partra Texas füstös kocsmai hangulatát, őket hasonló hangulatban a felvidéki Easy Blues követi. Este 8 órától a magyar blues emblematikus alakja és basszusgitár-virtuóza, ezúttal a Póka Egon Experience élén tér vissza a fesztiválra. Aki nem láthatta a legendás Pink Floydot élőben, most az este „záróakkordjaként” ½ 10-től pótolhatja: a Hungarian Pink Floyd Show coverbandként úgy látványban, mint zenei tartalomban és kiváló minőségben, élethűen idézi fel az anyazenekar legnagyszerűbb szerzeményeit. 

A szombati nap (június 11.) kissé változatosabb és nem kevésbé szórakoztató programot kínál a fesztiválozóknak. Az ugyancsak felvidéki Butchers zenekar 17 órakor kezdődő rhythm & blues őrülete után egy órával, a rock-fanok legnagyobb örömére, a Headbengs veszi át a stafétát, illetve a színpadot. Őket a hangulatos rockabilly muzsika egyik állócsillaga a Naked Truckers követi (táncolni vágyók, figyelem!), majd a 20 órakor kezdődő másfél óra Radics Béla legjobb tanítványaié, az esztergomi Tűzkerék xT csapatáé lesz. S, ahogy már említettük, ½ 10-kor érkezik a baboskendős Nagy Feró a Beatricével, akik új dalaik mellett valószínűleg nem feledkeznek el a Pancsoló kislányról, a Boldog szép napokról, de a Nyolc óra munkáról sem… A nyolc óra szórakozás pedig kétszeresen is (belépődíjmentesen!) – pénteken és szombaton – adott annak, aki nem veti meg a finom vadhúst és nem utolsó sorban az igényes, jófajta rockmuzsikát. Amely, mint régóta tudjuk, örök és elpusztíthatatlan…