Összefogás egy akadálymentesített fürdőszobáért

Felújították és akadálymentesítették egy ritka betegséggel küzdő székesfehérvári fiatalember fürdőszobáját, akinek így könnyebbé válhatnak az életkörülményei.

A Praktiker, a Future FM és helyi vállalkozók egy összefogás keretében láttak neki a munkálatoknak, hogy megkönnyítsék Brechler Ottó ellátását édesanyjának a jövőben. A székesfehérvári Brechler Ottó pár éve még Németországban dolgozott villanyszerelőként, ám haza kellett költöznie, mert az egyik lába gyengülni kezdett, és hónapok alatt kerekesszékbe került. Gyógyíthatatlan izomsorvadást állapítottak meg nála, de mint kiderült ez téves diagnózis volt. Jelenleg ún. krónikus gyulladásos demielinizációs polineuropátiával kezelik, ami egy rendkívül ritka betegség. Speciális kezelésekkel azonban van esélye a gyógyulásra. Ottó eltökélt szándéka, hogy újra elkezd járni, és hétköznapi életet fog élni. A mindennapi küzdelemben sokat jelent számára, hogy példaképe is figyelemmel kíséri gyógyulását.

Sokan tartanak engem példaképnek, de az én szememben Ottó az igazi hős.
Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettem őt, mindig jó érzés látni, tapasztalni, hogy a sikereim erőt adhatnak másoknak is – mondta Szilágyi Áron, olimpiai bajnok kardvívó, a Future FM, CSR szóvivője.

Brechler Ottó helyzetét nem betegségként fogja fel, inkább egyfajta kihívásként, amivel meg kell küzdenie, és nincs más lehetősége, mint meggyógyulni és újra járni. A fiatalember fürdőszobájának akadálymentesítésével Ottó tisztálkodása egyszerűbbé vált, tehermentesítve némiképp édesanyját és a segítséget nyújtó barátokat, akiknek megerőltető a fiatalember jelenleg tehetetlen testének gondozása. A Future FM és a Praktiker egy helyi kivitelezővel közösen dolgozott a felújításon.

A fürdőszoba átalakításhoz szükséges valamennyi eszközt és anyagot biztosítottuk. Ennek összege több mint félmillió forint volt. Büszkék vagyunk rá, hogy gyorsan reagálva, közösen tudtunk együtt dolgozni egy jó ügy érdekében – hangsúlyozta Németh Gyula a Praktiker értékesítési igazgatóhelyettese.
Az idei évben magyar tulajdonoshoz került a Praktiker, és a Wallis Zrt. eddig is számos értékteremtő beruházásokat hajtott végre. A cég filozófiájának szerves része a társadalmi felelősségvállalás is, ezt a barkácslánc tovább tudja vinni – tette hozzá Cseh László a Praktiker értékesítési vezetője.

Az összefogás kezdeményezője a Future FM az elmúlt időszakban több olyan projektet is megvalósított, amelyek a társadalmilag felelős viselkedést, a környezettudatos működést tartják szem előtt. Ennek elismeréseként február elején, magyarországi létesítménygazdálkodási cégek közül elsőként vehették át a környezetbarát takarításért a „Környezetbarát Szolgáltatás" védjegyet a TATA Consultancy Service Limited Magyarország Kft. irodájára vonatkozóan.
Nem volt kérdés számunkra, hogy segítünk, mégpedig azzal, amihez a legjobban értünk: felújítunk, akadálymentesítünk, takarítunk. Ottó személyisége, kitartása, akarata és a küzdelem, amit nap, mint nap vív, úgy érezzük mindenki számára példaértékű lehet. Fontos számunkra, hogy ez a projekt összhangban van CSR programunkkal, így a jövőben is fogunk figyelni, hol, milyen segítségre lehet szükség – mondta Schmidt József, a Future FM vezérigazgató-helyettese.
A szerelési, burkolási munkálatokat, az akadálymentesített fürdőszoba teljes kialakítását Kovács István, székesfehérvári kivitelező végezte. A teljes átalakítás két hetet vett igénybe.

„Bontás közben azt tapasztaltuk, hogy a fürdőszoba sokkal rosszabb állapotban volt, mint azt gondoltuk. A kád alatt csőtörés volt, ami hónapok óta folyhatott az öreg ház vályogfalába. A hátsó falat néhány helyen tíz centiméter vastagon kellett vakolni, ami megnövelte a munkát és a bedolgozandó anyag mennyiségét. Mindannyian örültünk, hogy munkánkkal, ötleteinkkel segíthettünk Ottónak, hogy kényelmesebb legyen számára mindaz, amit a fürdőszobához köti őt is” – összegzett Kovács István, kivitelező.