Párbeszéd koncertek: az első hang február 28-án Dresch Mihállyal és Tintér Gabriellával

Új zenei sorozat elindítására vállalkozik a Bethlen Téri Színház.

A Párbeszéd koncertsorozat február 28-án a hazai dzsesszélet kiemelkedő alakja, Dresch Mihály (szaxofon, furulya) és az elementáris hangú énekes, Tintér Gabriella nem minden napi zenei barangolásával indul útjára.

Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, érdemes és kiváló művész. A mai magyar dzsessz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. Első kvartettjét 1984-ben alapította. Tintér Gabriella Junior Príma Díjas népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere. Számos zenei felállásban énekelt már, így például a Jánosi Együttes, a Szigony Együttes, a Tatros Együttes és a Szeret Zenekar. Nemrég Tint’íz Band néven hozott létre saját formációt, és az első lemezével Gramofon-díjas Oláh Gipsy Beats tagjaként is bizonyított.

„Nagyon örültem, amikor Szögi Csaba barátom felkeresett azzal, hogy szeretne egy párbeszédes koncertet létrehozni, melyben két, más zenei világból érkező előadóművész kommunikál egymással és a közönséggel. Dresch Misivel fogjuk ezt a csodálatos zenei barangolást véghezvinni: különböző zenei stílusok, népdalok eredetiben és kicsit másképpen is. Egy nagyon érdekes fúzióban lesz részünk. Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!” (Tintér Gabriella Tinti)

Párbeszéd koncertek: két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet és zenei világ - a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható. A havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, amik egyszeriek és megismételhetetlenek. Az esteket összeköti egy, a művészek által választott zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen az előadók között a zeneművészet majd' minden ága képviselteti magát. A felkért muzsikusok között van jazz és kísérleti zenész, rádiós műsorvezető, Junior Prima díjas, Népművészet Ifjú Mestere, Liszt díjas, Érdemes és Kiváló művész, vagy éppen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi vagy volt hallgatója. A Párbeszéd sorozat tanácsadó-szerkesztő stábjában pedig olyan elismert szakemberek, mint Gombai Tamás és Lázár Zsigmond.

Az első hang című nyitó koncertet március 28-án Péter Tamás (hegedű) és Papp Endre (brácsa) koncertje követi. A koncertsorozat az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg. Bővebb információ és jegyvásárlás itt.
2017. február 28. 19:00 - Párbeszéd koncert – az első hang
Bethlen Téri Színház, Budapest, Bethlen Gábor tér 3.