2017. december 17. - vasárnap

Magna Cum Laude - Új dal és turné

Kinyomtatom...
Magna Cum Laude

2017. május 5. (péntek), 20.00, Barba Negra Track.

Új dallal és szöveges klippel kezdte meg tavaszi szezonját a Magna Cum Laude zenekar. Két évvel ezelőtt jelentkeztek utoljára új slágerrel, most a „Volna-e kedved” című számukkal egy új hangulatot idéznek meg. A Szabó Tibi és Kara Misa szerzőpáros, és a zenekar nem titkolt szándéka: szeretnék, ha a dal, a házasulandók himnuszává válna! Akik ismerik a Magna munkásságát, dalait, azok tudják, hogy a mélyről jövő szövegeikben a minden napok érzéseit, gondolatait ragadják meg, melyek mindegyikében magunkra ismerhetünk.

Misa a szerelmes dal fogalmát most nem a klasszikus oldaláról közelítette meg: „A szövegben szerettem volna felhívni a házasság fontosságára a figyelmet. A dal nem csak a szerelem szikrájáról, az új kapcsolat ízéről szól, hanem az örökké együtt fogadalomról, az együtt megöregedésre való vágyról. Ami nem más, mint a nagybetűs szerelem beteljesülése.” A dal mondanivalóját Tibi dallamai teszik teljessé, az új zenei hangzásvilágban ez az érzésvilág mutatkozik meg.

Az idén nagykorúvá vált gyulai zenekar hosszú utat járt már be. Az elmúlt években rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el idáig a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta eredeti formáció - három éve Lesták Mártonnal és Török Mátéval egészültek ki. Az immár teljessé vált, lendületes, mindig újat mutatni tudó zenekar tavasszal turnéra indul, melynek első nagy megállója május 5-én, Budapesten lesz a Barba Negra Trackben, ahol az új dal is bemutatkozik a nagyközönség előtt. Koncertjük előtt fellép a Fangler’s, este pedig egy különleges vendég, Ferenczi György egészíti ki a zenekart.

Volna-e kedved: zene: Szabó Tibor,  szöveg: Kara Misa

Már csak mi tudjuk / Milyen eredetű
Egy korhadt fán / A négy kezdőbetű
Mit egykor belékarcolt / Ki végig érted harcolt
Most újra előtted áll / És válaszra vár

Ha már túljutottam minden hegyen / Hogy ajkad számról mintát vegyen
Volna-e kedved megöregedni / Én velem, én velem
Megbocsájtottál te is nekem / Több százszor hát megkérdezem
Volna-e kedved megöregedni / Én velem, én velem

Ne keresd többé / Az összefirkált oldalút
Kivágták rég egy kissé átalakult / Olyan hangszer lett belőle
Mi ha szólna / Összenőne tőle
A tél és a nyár / S csak egy válaszra vár

Ha már túljutottam minden hegyen / Hogy ajkad számról mintát vegyen
Volna-e kedved megöregedni / Én velem, én velem
Megbocsájtottál te is nekem / Több százszor hát megkérdezem
Volna-e kedved megöregedni / Én velem, én velem

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Lesley Rosenthal és Antonio Moral

Megtörtént a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjének sorsolása.

Modern Art Orchestra

A Modern Art Orchestra karácsonyi koncertje.

Tabea Zimmermann

2017. december 7-én (csütörtökön) 19:30-tól a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.